Fidesz: Gyurcsány alatt még drágább lenne a benzin

Startlap - Startlap
Ráadásul a kormánypárt nem is a DK elnökének, hanem Varju Lászlónak reagált gyurcsányozva. Esti hírösszefoglaló.

A Fidesz már azzal jön, hogy ha Gyurcsány lenne hatalmon, drágább lenne a benzin

Persze szerintük nemcsak ezzel tenné tönkre az országot, hiszen a kormánypárt MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában nem győzi felsorolni, hogy mennyi mindent tenne esetleg rosszul Gyurcsány Ferenc, ha ő lenne hatalmon. Mutatjuk is, miből válogattak. 

Öt hónap alatt elértük a tervezett költségvetési hiány 86 százalékát

Fotó. MTI/Máthé Zoltán

Közleményt jelentetett meg csütörtökön a Pénzügyminisztérium, melyben jelezték, hogy az államháztartás központi alrendszere mekkora hiánnyal is zárt május végén. Íme a szám, ami már óriási. 

Az EU felszólította Magyarországot a benzinárstop módosítására, már ment is a kormány válasza

A Technológiai és Ipari Minisztérium reagált arra a levélre, melyben Thierry Breton uniós biztos a kettős árazás megszüntetését kérte a magyar benzinkutakon. A minisztérium válasza itt érhető el

A Mol vezére már ki akarja vezetni a benzinár-korlátozást, igaz fokozatosan

Hernádi Zsolt legújabb interjújában már részletesen taglalta miért kellene véget vetni a benzinárstopnak, miért is tarthatatlan ez a gazdasági lépés szerinte. Mondatai itt érhetőek el

Látványos felhőszakadás volt Budapesten

Csütörtök délután heves esőzés volt Budapesten, emiatt a közösségi közlekedésben is akadályok léptek fel, a II. kerületi Fazekas utcában pedig beszakadt az út. Hogy milyen is volt a vihar, illetve merrefelé okozott komolyabb fennakadást, az ide kattintva tudható meg. 

A Legfőbb Ügyészség úgy véli, az OLAF legújabb jelentésében nem megdorgálta, hanem egyenesen megdicsérte Magyarországot

Az OLAF azt vizsgálta, hogy a 2017 és 2021 közötti időszakban milyen utat jártak be az egyes tagállamokban az uniós pénzek. Az ellenőrzött években nagyon úgy néz ki, hogy a magyar ügyészség a kivizsgálásra javasolt, korrupció-gyanús ügyek java részével nem is foglalkozott.Bővebben

Az Európai Parlament átállna a minősített többséggel való döntéshozatalra

Hadházy a további, korrupcióellenes küzdelemhez kért pénzt támogatóitól – két nap alatt össze is jött a hatmillió

MTI Fotó: Mohai Balázs

A független képviselőnek Kövér László házelnök még nem adott lehetőséget az eskütételének pótlására, így jelenleg fizetést sem kap, de nem magának kért pénzt. Munkatársait és korrupcióellenes tevékenységét finanszírozza az adományokból a következő hónapokban. Részletek.

Paranoid skizofréniában szenved az a férfi, aki szerdán a tömegbe hajtott Berlinben

A 29 éves német-örmény férfi szerda délelőtt Berlin nyugati részének központjában, az egyik bevásárlónegyedben hajtott bele a tömegbe, melynek során egy tanárnő meghalt, és 32-en megsebesültek. Bővebben

 

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter pártját méri a legerősebb ellenzéknek a Medián,...

képcím

A kormány követeli az üzemanyagár csökkentését

képcím

Magyar Péter megszólalt a tavalyi fotókról, amiken együtt...