Felkészült a NAV a bevándorlási különadó beszedésére

Startlap - Startlap
A bevétel határvédelmi feladatokra használható föl.

Felkészült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevándorlási különadó beszedésére, az új adóteher szabályait következetesen számon fogja kérni az érintett szervezeteken – mondta a NAV-ot vezető államtitkár a Magyar Időknek.

A napilap keddi számában Sors László hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlást támogató szervezetek adóügyi feladatai lényegében nem különböznek a vállalkozások kötelező teendőitől. Az adóhivatal ezért a bevándorlási különadót a többi adónemhez hasonlóan kezeli, ennek megfelelően az érintetteket tájékoztatja a kötelezettségeikről, ellenőrzi azok teljesítését, szükség esetén pedig szankcionál – tette hozzá.

Az illegális bevándorlást támogató szervezeteknek augusztus 25-ig kell bejelentkezniük a NAV-nál, első adóbevallásukat szeptember 15-ig kell leadniuk. A bevallást ezt követően a támogatást követő hónap 15. napjáig a támogatást nyújtó szervezetnek kell bevallania és megfizetnie, arról pedig a támogatásban részesülő számára is nyilatkozatot kell tennie.

 

A kötelezettség azokra vonatkozik, akik a bevándorlás támogatására a médiakampányokat és a médiaszemináriumokat tartanak, hálózatot építenek és működtetnek, a migrációt kedvezően bemutató propagandatevékenységet végeznek.

Adófizetés és nyilatkozattétel híján a támogatott szervezet válik adóalannyá. A 25 százalékos adót az anyagi támogatás értéke vagy a bevándorlást segítő tevékenység költsége után számítják, az ebből származó bevétel határvédelmi feladatokra használható föl.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Minden autótulajdonos értesítést kap a NAV-tól

képcím

Bilincsben vitték el otthonából Iványi Gábor egyházának...

képcím

Nagy-Britannia: Szigorodik a bevándorlás és a munkavállalás