Feljelentették Weisz Fanni modelliskoláját, miután állítólag jogtalanul akartak százezreket kicsikarni az egyik jelentkezőtől

Számlát nem adnak, a beígért munkák nem jönnek - állítja egy anyuka.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-09 17:18

Fotó: Facebook

 

Egyre csak gyűlnek a felhők Weisz Fanni modelliskolája és családja körül, miközben a siket modell és párja, Péter két nap múlva oltár elé áll. Fanni édesanyja nemrégiben végső kétségbeesésében már nyílt levélben kérte számon lánya vőlegényét, mivel állítása szerint a férfi durván manipulálja a lányt, valamint korábban az is kiderült, hogy Fannit öt évre eltiltották a cégalapítástól, továbbá az elmúlt két évben felhalmozott három, ismeretlen összegű adótartozást.

Most pedig egy zalaegerszegi édesanya, Gerencsér Mária jelentette fel a céget a NAV-nál, ugyanis nem kapott számlát a modelliskolától a 15 éves siket lánya részére befizetett képzés után, majd jogtalanul követeltek tőle további százezreket.

Amikor megláttuk Fanniék hirdetését, azt gondoltam, egy sikeres siket ember személyén keresztül kicsit növelhetjük a lányom önbizalmát. Amint megérkeztünk, Fanni párja, Péter és Ádám nevű barátja rögtön amerikai és európai lehetőségeket vetítettek elénk, mindezért „csupán” egy félmilliós képzésre és portfóliókészítésre kellene vállalkoznunk. Fannival tudtunk pár szót váltani, mutatott pár lépést a lányomnak, rettenetesen kedves volt. Olyan érzésem volt, mintha semmiről nem tudna, ami körülötte folyik. Az üzleti részéből teljesen ki­hagyta őt a két férfi. A meghallgatás után különlegesen tehetségesnek tartották Kittit, és csupán 250 ezer forintba került volna a képzés, ha helyben kifizetünk ötvenet. A hirdetésben nem szerepelt, hogy a helyszínen öt­ven­ezer forintot le kell tenni foglalóként, nálam csupán tízezer volt. Péterék elvonultak, és megbeszélték, hogy hagyjam ott a pénzt, hétfőre pedig utaljak negyvenezer forintot

– mesélte az édesanya, aki elutalta a pénzt, de már az első óra után úgy érezte, hogy valami nem stimmel.

Jeleztem a bizalmatlanságomat, és hogy nem szeretnénk tovább a képzésen részt venni. Először kértek erről egy e-mailt. Az első fordulat akkor jött, amikor ennek ellenére három részletben követelték a fennmaradó 200 ezer forintot. Felhívtam az ügyintézőjüket, aki arrogáns módon közölte: ha nem fizetek, akkor kötbért kell fizetnem, ami a képzés teljes díja, azaz 495 ezer forint, ezt egy ügyvédi levélben is megerősítették, sőt titoktartásra akartak kötelezni. El­küldtem egy ügyvédnőnek véleményezésre a szerződést, ami nem hogy formailag hibás, de egyáltalán nem jelezték, hogy nekem kötbért kellene fizetnem, pláne nem a teljes összeget. Mindeközben többszöri követelésemre se kaptam számlát a már befizetett 50 ezer forintról, korábban erre kitérő válaszokat kaptam a cégtől: menjek fel érte Pestre vagy ők majd leküldik. Az egyik utolsó levelemben jeleztem, hogy a NAV-hoz fordulok segítségért, ekkor hirtelen fenyegető hangnemből megértőre váltottak, sőt közölték, valami tévedés történt. Számlát azóta sem kaptam, így megtettem a feljelentést a NAV-nál

– fejtette ki Mária, aki azt is hozzátette, hogy két másik családról is tud, akiknek kellemetlen élményeik voltak a modelliskolával. Ők sem kaptak számlát, illetve volt, aki “végigjárta a kurzust, kifogásolták a porfólió minőségét, továbbá a beígért munkák se jöttek”.

A lap megkeresésére Fanni annyit üzent: ő csak szakmai ok­­­tatóként és men­­torként vesz részt az iskola működésében, a számlaadási protokol­lról nincs információja.

 

Hozzászólások