Ez a figyelmes, előzékeny budapesti villamosvezető a te napod is feldobja

Startlap - Startlap
Ritkán látható hozzáállásával feldobta egy kerékpáros napját.

Sokszor bearanyozhatja a napunkat egy kis figyelmesség, főleg a belvárosban, a nagy forgalomban, ahol az emberek pillanatok alatt képesek egymásnak esni. A HVG olvasója sisakkamerájával örökített meg egy kedves, emberi pillanatot, amely során a 17-es villamos vezetője maga elé engedte őt biciklijével.

„A Margit híd budai hídfőjénél találkoztam a sofőrrel – írja a lap olvasója, Viktor. – A megállóból akkor indult el, amikor melléértem, ezért félreálltam elengedni. A vezető kiszólt az ablakon, hogy menjek, de nem akartam feltartani, ezért megköszöntem, és szóltam, hogy menjen csak ő. Meglepetésemre a villamossal megállt, és azt mondta, menjek nyugodtan, mert úgyis gyorsabb leszek. Igaza lett, nagyjából egy megállónyi előnnyel haladtam végig előtte a Frankel Leó úton a Kolosi térig, ahol aztán végképp lehagytam. Végig tudta gondolni, hogy ő tartana fel engem és nem fordítva, majd ennek megfelelően volt előzékeny. Legmélyebb tiszteletem neki!”

A férfi minden nap kerékpárral jár, de nem ehhez az előzékeny mentalitáshoz szokott hozzá.

Ez is érdekelhet

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Megjelent a rendelet: brutális bírság vár a gyorshajtókra

képcím

Meghalt egy férfi a hűvösvölgyi villamosvonal felújítása...