Épül az első magyar luxusfalu

Ez igazán világszínvonalú lesz.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-29 11:31

Zalacsányban már három éve elkészült Közép-Európa egyik legszebb golfpályája, és most egy 77 milliárd forintos beruházás keretén belül megépülne Közép-Európa első luxus resortja is.

Itt tényleg minden lesz

A lakóknak egész évben szinte ki sem kell mozdulniuk, mivel a területén minden szolgáltatást megtalálnak, amire csak szükségük lehet. A Zala Springs Golf Resort 160 hektáros területén egyebek között ötcsillagos szállodát, villákat, üzleteket, wellness központot, éttermeket, kávézókat, konditermet, gyógyszertárat, játszóteret, kulturális és konferenciaközpontot, sportpályákat, fürdőtót, rekreációs területeket és más prémium szolgáltatásokat kívánnak létrehozni.  A területen már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház, és két társasház.

A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd kiszolgálni, akik a nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek. Rajtuk kívül a területen létesülő exkluzív fürdőszálló vendégei is élvezhetik majd a különleges közösség előnyeit. A tervezésnél kiemelten figyeltünk arra, hogy a lakók és a vendégek a Zala Springs területén belül érjenek el minden olyan szolgáltatást, amely egy feledhetetlen nyaralás, vagy pihenés során elképzelhető, ráadásul ezeket a legjobb minőségben kínáljuk majd számukra

– hangsúlyozta Tankó Balázs, a Zala Springs értékesítési vezetője.

Ha valaki mégis úgy döntene kilépne a luxusból, az alig pár percre találja innen a világ legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termálvizét, a Hévízi tófürdőt.

Az a bizonyos pazar golfklub

Viszont aki aktívan kapcsolódna ki, az jó ha tudja, hogy harmadik éve működik itt Közép-Európa egyik legszínvonalasabb és legszebb golfpályája, melyet a világhírű tervező, Robert Trent Jones, Jr. álmodott meg. A 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított, 18 szakaszos bajnoki pályát 2015 szeptemberében nyitották meg a játékosok előtt, és csak az idén már több mint tízezer golfozó játszott rajta.

Októbertől tovább bővül

Ekkor adják át ugyanis a golffalu harmadik condominium épületét, ahol 18 darab 1 és 2 hálószobás lakás várja tulajdonosait. A belsőépítészek koncepciója alapján „Prestige” és „Ballance” névre keresztelt otthonok a természet közelségével, a resort kivételes táji szépségével harmonizálnak majd.

Mai nap hírei

Az alábbi frizurákkal letagadhatsz 10 évet

joy.hu12 órája

Ezt ne tedd, ha kímélni akarod a ruháidat!

napidoktor.hu14 órája

Egyetlen lélegeztetőgépet sem szerzett – esett neki Szijjártó Donald Tusknak, aki korcsnak nevezte az illiberális demokráciát

168ora.hu17 órája

Koreai szépségtitkok, hogy mindig ragyogj!

eletforma.hu17 órája

Máris reagált az SZFE egyik diákja Gulyás Gergely kijelentésére

szeretlekmagyarorszag.hu17 órája

Felismered a Herendiket? II: Viktória

otthonka.ezalenyeg.hu18 órája

Meghalt a Samsung elnöke

gsmring.hu18 órája

Hatalmasat ugrott a hazánkban regisztrált új fertőzöttek száma

demokrata.hu19 órája