Emlékszel még a Bikicsunájra? - A legnagyobb megasztáros bakik
A Megasztár az első tehetségkutató volt Magyarországon, eddig hat évadot láthattunk belőle. Az elsőt még 2003-ban tűzte műsorra a TV2, amit Tóth Vera nyert meg. Akkor még öt tagú volt a zsűri, később négyre csökkent a számuk.
A hat év alatt egyedül Till Attila maradt állandó szereplője a műsornak, kezdetben Görög Zitával, egy évig Szekeres Nórával, majd az ötödik évadtól Liptai Claudiával közösen vezette a vetélkedőt.
A zsűri is sokszor változott. Az első két évben Presser Gábor, Soma, Pély Barna, Bakács Tibor és Pierrot döntött a versenyzők sorsáról. A második széria után, amit Molnár Ferenc Caramel nyert, Pierrot kiszállt a zsűri székéből, és Novák Péter ült a helyére. Ezt az évadot Rúzsa Magdi nyerte.
Ezután szünet következett, és 2008-ig nem is indult újra a műsor. A negyedik évadra ismét átalakult a zsűri: Eszenyi Enikő, Friderikusz Sándor, Mester Tamás és Fenyő Miklós alkották az ítészeket, a versenyt ekkor Király Viktor nyerte. Az ötödik évadra visszacsábították Pressert a zsűribe, aki Fenyő Miklóst váltotta, az évadot Tolvai Renáta nyerte.
Az eddigi utolsó széria 2012-ben indult, a zsűrit ekkor is újragondolták a készítők: Bereczki Zoltán, Falusi Mariann, Mester Tamás és Bochkor Gábor alkotta. A hatodik Megasztár a fiatal Radics Gigi lett, aki azóta már az RTL Klub tehetségkutatójának a zsűritagja.
Az évadok során nem csak rengeteg tehetséget, hanem sok különc figurát is megismerhettünk.
Az angol nyelv sokakat megtréfált, a leghíresebb ilyen halandzsázó a Megasztár 5-ben tűnt fel, Szarka László Alphaville Big in Japan című számát szerette volna előadni, ehelyett egy ország énekelte, hogy
„Bikicsunáj”
https://www.youtube.com/watch?v=gX-Jjl_8dvA
A fiatalokon is kifogott az idegen nyelv – „vate vanderful vörld”
https://www.youtube.com/watch?v=JIosVoslNqw
„pile-pile”
https://www.youtube.com/watch?v=8aU8WfnQaAs
Volt, aki nem tudta, hogy a dalt énekelje vagy „nyomassa a refrént”:
https://www.youtube.com/watch?v=4JRJOxiqxBk
A zene az kell(ene)
https://www.youtube.com/watch?v=Zhmdvm5sO-8
Ez minden volt, csak nem meseszerű… A Megasztár 5 egyik versenyzője megdöbbentette Friderikusz Sándort:
https://www.youtube.com/watch?v=BEl8zewmYiE
Voltak olyanok is, akik izgalmukban kicsit elhajlottak és részegen énekeltek a zsűri előtt.
Czuczor Ágnesnek végül adtak egy második esélyt is.
https://www.youtube.com/watch?v=zVNtJo4PEpg
https://www.youtube.com/watch?v=TnImk_XY644
Olyan is volt, aki egy kicsit zavarba „gyütt”, és bár tudta magáról, hogy nagyon jól énekel, érezte, hogy Friderikusz Sándor majd beleköt:
https://www.youtube.com/watch?v=E_0SkiPAs_I
Volt olyan is, aki már a válogatáson is a művésznevén mutatkozott be.
https://www.youtube.com/watch?v=CMnDGDaJg48
Ilona arról híresült el, hogy hiába kérlelték, nem hagyta abba az éneklést:
https://www.youtube.com/watch?v=dnbmas7BgOU