Élő adásban lökte arrébb az M1 riporterét egy német járókelő

Startlap - Startlap
Úgy érezte nem bírja kikerülni, ezért inkább nekiment a nyugdíjas a magyar tudósítónak. Esti hírösszefoglaló.

Élő adásban lökte arrébb és kiabálta le az M1 riporterét egy idős német járókelő

Körkapcsolás során került komplikált helyzetbe Noll Katalin, az M1 tudósítója, aki éppen élőben jelentkezett be Berlinből a koronavírus miatti szigorítások okán. Az itt megtekinthető felvételen látható, amint “megküzd” vele az idős német nyugdíjas, bár előtte többször figyelmeztette, hogy nem igazán tudja kikerülni.

Budai Gyula: Életem legnagyobb kudarca, hogy Gyurcsány Ferenc nem került börtönbe

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A politikus nem kevesebbet állított, minthogy egykor Eleni Tsakopoulos volt amerikai nagykövet “burkoltan megfenyegette” a Sukoró-ügy miatt. Utóbbi esettel még azért is sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült Gyurcsányt börtönbe juttatnia. Kijelentéseivel kapcsolatban az ATV kereste meg, az interjú itt érhető el

Ki kell adni a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítást

Jogellenesen tagadta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházi ágy kiürítésekről szóló utasítás kiadását – írta a Magyar Helsinki Bizottság a Facebookon. Erről csütörtökön hozott a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletet. Az ügy részleteiről ez az írás szól bővebben. 

Hadházy az OLAF-hoz fordul Müller Cecília egyik uniós projektje miatt

A politikus szerint a tisztifőorvos nem ad ki információt arról, hogy mire mentek el az általa vezetett Népegészségügyi Központ uniós pénzei. Az elmúlt hetekben Hadházy Ákos több projekttel kapcsolatban is megpróbált utána járni, hogy mi lett a milliárdos, sőt tízmilliárdos összegek sorsa. Bővebben. 

Tűz ütött ki a világ legnagyobb vakcinagyártó vállalatánál

Az SII a világ legnagyobb vakcinagyártó intézete, jelenleg az Oxfordi Egyetem és az cambridge-i AstraZeneca által fejlesztett és Indiában engedélyeztetett oltóanyagot gyártják ott. A tűzről és annak okáról innen tudható meg minden. 

Kiderült, mekkora fizetéssel állt munkába az új amerikai elnök

Joe Biden még csak szerda óta van hivatalban, de már nem titok az sem, mennyit is fog keresni. A kellemes bérezés mellett érdemes pillantást vetni a reprezentációs és utazási keretére is. Ha kíváncsi vagy mit is jelent mindez dollárban, akkor ide kattintva azonnal megtudhatod. 

Merkel már egy jóval keményebb járványhullámról beszélt

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget a koronavírus brit változata Németországban – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. Nyilatkozata ebből a cikkből érhető el. 

Jó hír érkezett az idősek vásárlási sávjáról

Fotó: Vladimir GerdoTASS via Getty Images

Gulyás Gergelyt megkérdezték, tervezi-e a kormány az idősáv újbóli bevezetését a boltokban. Mutatjuk is mi volt a válasza a miniszterelnökséget vezető miniszternek. Részletek

Fotókon a hajnali halálos buszbaleset 

Súlyos baleset történt csütörtök hajnalban a 3-as úton Kerepes és Gödöllő között: egy személyautó sofőrje eddig ismeretlen okból váltott sávot, és összeütközött egy autóbusszal. A  csattanás olyan erejű volt, hogy a gépkocsiból kiszakadt a motor. Bővebben.

Ez is érdekelhet

képcím

Ki sem ejtette Trump nevét évértékelő beszédében Biden

képcím

Halálos buszbaleset történt Komlónál

képcím

Vihar: közel húszan megsérültek egy buszbalesetben, 14...