Elképesztő ok miatt nem kapta még meg a kártérítést az olaszliszkai lincselés áldozatának családja

Startlap - Startlap
Mostanra 60 millióra duzzadt az összeg, ebből egy forintot sem láttak.

46 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság 10 évvel ezelőtt az olaszliszkai lincselés áldozatának családjának. Kamatokkal együtt az összeg már 60 millió forint körül jár, azonban ebből még egy forintot sem láttak.

2006 október 15-én Szögi Lajos két lányával autózott Vámosújfalura. Olaszliszkán áthajtva a kocsijuk előtt átszalad két kislány. Egyikőjük megcsúszott, elesett, de végül sértetlenül beszaladt a házba. A tanárként dolgozó férfi megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja. Ekkor a kislány rokonai kirángatták a kocsiból és gyerekei szeme láttára agyonverték. A bíróság nyolc embert ítélt el az ügyben, hárman életfogytiglant kaptak.

„A kártérítésre nagy szüksége lett volna a Szögi családnak: Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak. Ők azóta már meghaltak, egy fillért nem látnak a nekik ítélt pénzből. Lajos legnagyobb lánya egyetemre járt, később a középső is továbbtanult, a legkisebb lány pedig még most középiskolás” – nyilatkozta a Blikknek dr. Helmeczy László, a család jogi képviselője.

Kártérítés jár az elkövetőknek is

A bökkenő ott van a történetben, hogy a 17 évre ítélt ifjabb H. Dezsőnek ötmillió forint kártérítést ítélt meg a bíróság a börtönbeli rossz tartási körülményei miatt.

„Valószínűleg egy fillért sem kap majd ebből az összegből – szögezte le a Szögi család ügyvédje. – Amint a tudomásomra jutott a tekintélyes summa létezése, jeleztem a bírósági végrehajtónak, hogy a Szögi család – mint károsultak – igényt tart rá. A legnagyobb meglepetésemre viszont a mai napig nem érkezett válasz a végrehajtótól, pedig kerestem levélben és telefonon egyaránt.”

H. Dezsőn kívül édesapja, idősebb H. Dezső és egy másik tettestársuk is kártérítést kért a börtönben levő rossz körülmények miatt.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Hiába várják, még mindig nem kaptak kártérítést a Nemzeti...

képcím

Óriási kártérítésre kötelezték Donald Trumpot

képcím

Tovább emelkedhetnek az ingatlanárak, annyira nagy a kereslet