Elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton UEFA-kupa-döntős edzője

Startlap - Startlap
A székesfehérvári klub tiszteletbeli elnöke vasárnap még boldogan ünnepelte a csapat bajnoki címét.

Elhunyt Kovács Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője – közölte a klub hivatalos honlapja.

„Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia előtt. Pár napja még felhőtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövőt” – mondta Garancsi István, a klub tulajdonosa.

A székesfehérvári kórház tájékoztatta a klubot arról, hogy Kovács Ferenc a nap folyamán rosszul lett, majd elhunyt.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született Budapesten, húsz évvel később pedig az MTK futballistájaként mutatkozott be az NB I-ben. Az együttesnél tíz évet töltött, bajnokságot nyert, szerepelt a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjében és kétszer megnyerte a Közép-európai Kupát, míg a magyar válogatottal bronzérmet szerzett az 1960-as olimpián.

Edzőként szintén az MTK-nál kezdte bontogatni szárnyait, majd dolgozott az Egri Dózsánál, a Videoton SC-nél, a Vasasnál, a DVSC-nél, majd visszatért a Videotonhoz, amellyel hatalmas sikert ért el.

A székesfehérváriak az 1984–1985-ös idényben az UEFA-kupa-döntőig meneteltek, és bár a Real Madriddal szemben alulmaradtak, a menetelés máig emlékezetes, már csak azért is, mert azóta sem ért el hasonló sikert magyar csapat a nemzetközi porondon.

Kovács Ferenc később dolgozott a spanyol Las Palmasnál, majd ismét a Videotonnál, a Szegednél és az Újpestnél is.

Számos sikert ért el pályafutása során, legendás vezetőedző volt, aki az elmúlt években is aktív részese maradt a labdarúgásnak, amelynek a mindennapjait szentelte. Dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetségben, 2008 óta pedig a Videoton tiszteletbeli elnöke volt.

A klub saját halottjának tekinti Kovács Ferencet.

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt Little Richard, a rock and roll legendája

képcím

Milliókat keres lakáskiadással a miniszter, de százezres...

képcím

Újra gyártják a legendás Piros Mogyoróst