Elhunyt a magyar szépségkirálynő!

Startlap - Startlap
A férje jelentette be a szomorú hírt.

Körülbelül egy héttel ezelőtt elhunyt  Koller Katalin, a Miss Hungary 2007 királynője – tudta meg a TWN. A hírt a lány férje hozta nyilvánosságra Kata közösségi oldalán.

Két éve derült ki a nyilvánosság előtt, hogy Kata rákos, akkor így beszélt a betegségéről a sajtóban: “Alvás közben éreztem, hogy nyomja valami a bordámat. Kiderült, hogy a mellemben van egy csomó. Elmentem mammográfiára, ahol ultrahangos vizsgálatot végeztek rajtam. Nem találtak semmit. A főorvos asszony megjegyezte, hogy ne legyek hipochonder, ne pánikoljak feleslegesen, hiszen 29 évesen fiatal vagyok még egy ilyen betegséghez” – mondta a 2016-ban a Borsnak.

Egy 2015-ben elvégzett vizsgálat aztán kiderítette, Kata fájdalmait egy rosszindulatú melldaganat okozza.

– Anyuval arról érdeklődtünk: mit lehet tenni a gyógyulás érdekében? Az egyik orvos ingerülten közölte velünk, hogy nincs szó semmilyen gyógyulásról, csak kergetik a daganatot, és törődjek bele az elkerülhetetlenbe. De én eldöntöttem, hogy nem hallgatok rá, és hogy legyőzöm a kórt – mesélte a Borsnak a szépségkirálynő.

Ezek után Kata életmódot váltott, és az utolsó három CT-vizsgálata már negatív lett. Az elmúlt két évben azonban nem lehetett hallani a szépségkirálynő állapotáról. Halálhírét a férje jelentette be pár napja.

 

A címlapkép illusztráció (Thinkstock)

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Meghalt Szurdi Miklós

képcím

Elhunyt Balla Balázs világbajnok vízilabdázó