Elhagyja az országot Lagzi Lajcsi, hogy szimbolikus hosszúságú úton gondolja át az életét

Startlap - Startlap
'Ártatlanul lettem megbélyegzett ember.'

Galambos Lajos úgy érzi, egyfajta erőpróbára van szüksége ahhoz, hogy fel tudja dolgozni azokat a rossz dolgokat, melyek az elmúlt időszakban történtek vele. Két túrabottal és egy hátizsákkal vág neki az El Caminónak – írja a Blikk.

Fogadalma szerint annyi kilométert fog gyalogolni, amennyi napot a börtönben töltött, azaz pontosan 122-t.

„A nejem kiborult, de a gyerekeink is bolondnak tartanak, hogy ebben a hideg, szeles, esős időszakban vágok neki az El Caminónak. A rosszakaróim biztos azt gondolják, a bírósági ügyem miatt megyek vezekelni, ami így nem igaz. Ezért is döntöttem a százhuszonkét kilométeres szakasz mellett. Könnyes szemmel ébredtem a cellában 2015. december 7-én, a legidősebb gyermekem születése napján. Emésztett, hogy nem ölelhettem át. Imádkoztam, amikor kivezettek a fegyház háromszor három méteres belső udvarára, a napi sétára, majd látomásként villant át a tudatomon, az El Camino segíthet rajtam.”

Eddig jóval kisebb távokat teljesített, de Lajcsi szerint ez nem jelenthet problémát.

„Életem eddigi leghosszabb túrája hét és fél kilométer volt, amikor körbesétáltam a Tatai tavat, de az El Camino nem a távról, hanem a meditációról szól. Néhány barátom felajánlotta, hogy elkísér, de egyedül akarok elvonulni a világtól. Ártatlanul lettem megbélyegzett ember, amit feldolgozni képtelenség, de megpróbálom. Megnyugvásra van szükségem. Jó érzés lesz civilnek lenni, hiszen a fogadók tizenhat ágyas szobáiban nem Lajcsi leszek, hanem egy zarándok a sok közül. A feleségem szerint a napi húsz-harminc kilométeres gyaloglás túl nagy megerőltetés nekem, de ez is csak erősített a hitemben. Ha esik, ha fúj, nem adom fel!”

 

Ez is érdekelhet

képcím

Reagált Marco Rossi: Úgy hülyeség, ahogy van - A hét hírei...

képcím

Rácsok mögött marad Galambos Lajos

képcím

Bevonult a baracskai börtönbe Lagzi Lajcsi