Elfogták a német menedzsert összeverő biztonsági őröket

Startlap - Startlap
A férfi nem először járt pórul a magyar fővárosban.

Agyba-főbe vertek egy budapesti szórakozóhely biztonsági őrei egy 57 éves férfit, két gyerekét pedig gázspray-vel fújták le.

A megtámadott férfi az egyik legnagyobb német autógyár vezető menedzsere, aki két, Magyarországon élő fiához jött a fővárosba. A család vacsorázni ment a belvárosba, ahonnan evés után távoztak, később visszamentek, de be már nem jutottak.

Az ajtónál a biztonsági szolgálat emberei a két gyerekre támadtak, azonnal lefújták őket gázspray-vel, majd ütni kezdték a nagyobbik fiút. A kisebbik, 17 éves gyerek próbált a testvére védelmére kelni, ám ő is kapott a maró spray-ből, majd ütötték, rugdosták. Édesapjuk mobillal próbálta felvenni az esetet, mire őt is megtámadták, s nagyon súlyosan helybenhagyták. Legjobban a feje sérült meg, az arccsontja és a járomcsontja is eltört.

 

A megvert édesapa egy budapesti kórházba került, ám a saját felelősségére azonnal Németországba utazott, ahol az orvosok megállapították: sürgős műtétre van szüksége.

A támadást térfigyelő kamera rögzítette. Ez alapján beazonosította a rendőrség az elkövetőket, elfogták őket és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellenük a VII. kerületi rendőrkapitányság. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A férfi nem először járt pórul Magyarországon. Tavaly szintén fiaihoz jött látogatóba, amikor a belvárosból ellopták a több tízmilliót érő luxusautóját.

Ez is érdekelhet

képcím

Berki Krisztián feltételezett dílerének letartóztatását kérte...

képcím

Kiderült, mikor érkezik meg az adóvisszatérítés: sokan már...

képcím

Kidőlt fák, leszakadt felsővezetékek, apokaliptikus porvihar:...