Élete legszörnyűbb pillanata volt, amikor azonosítania kellett a kislányát

A Sólyon meggyilkolt lány édesapja beszélt a tragédiáról.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-05-23 16:15

A Sólyon meggyilkolt kislány szüleinek meg kellett tenniük a legnehezebb kötelességüket, amit csak szülőktől kérhetnek: azonosítaniuk kellett elhunyt kislányuk holttestét – írja a Bors. Horváth Győző és felesége az azonosítás során szembesültek vele, milyen kegyetlenül ölték meg gyermeküket.

A férfi elárulta, élete legszörnyűbb pillanata volt, s most is minden perc fullasztó, még ha idővel enyhül is a fájdalom. Hozzátette, szerinte halálbüntetést érdemel a gyilkos, és még jó sokáig nem tud a szülei szemébe nézni.

A gyilkossággal gyanúsított F. Ferenc még csak 16 éves, de közösségi oldala nagyon sok elmond róla. A képeken keménynek akar látszani, karddal, maszkban pózol, míg az „itt tanult” menüpont alatt csak annyi áll: „MAFFIA”.

Ahogyan korábban mi is megírtuk, osztálytársai erőszakos természetűnek ismerték, Várpalotán járt iskolába, rosszul tanult. Családja szegénységben él, apja nem dolgozik, anyja közmunkás, ő tartja el a családot.

Mai nap hírei

Készül a magyar–osztrák vakcina,Pécs és Bécs összefog

168ora.hu1 órája

Ezt teszi Keleti Andrea és anyukája a fittségért

napidoktor.hu5 órája

Gyurcsány Ferenc elmondta melyik vakcinával oltatja be magát

propeller.hu6 órája

Az M. Richárd-enigma

demokrata.hu8 órája

„Arról nem is álmodtunk, hogy anya emberek millióin fog segíteni!” – Születésnapi portré Karikó Katalinról

wmn.hu9 órája

Édesapja után koronavírusban hunyt el a neves magyar focista is

life.hu9 órája

Tiltólistára tette Amerika a Xiaomit

digitalhungary.hu10 órája

Kevesebb emésztési panaszt okoz az A2-es típusú tej

szimpatika.hu18 órája