Egy kínai férfi nagyon szerette volna, hogy szerencsés repülése legyen, ezért dobott is egy érmét a gép hajtóművébe

Startlap - Startlap
Valóban mázlija volt, mivel a járatot időközben törölték.

Letartóztattak egy 28 éves férfit a kínai Anqing város repülőterén, miután felszállás előtt fémpénzt dobott egy utasszállító hajtóművébe. A csak Lu vezetéknéven említett férfi beismerte tettét. Elmondása szerint így próbálta biztosítani, hogy utazása szerencsés legyen, és biztonságban megérkezzen – írja a 24.hu.

140 ezer jüan kárt okozott

A légitársaság közleménye alapján Lu szerencsehozó szertartása 140 ezer jüanos (kis híján 6 millió forintos) kárt okozott a cégnek, majd hozzátették, hogy be fogják perelni a férfit. 

Nem ez az első eset

Az elmúlt két évben már legalább négy hasonló eset történt kínai repülőtereken, és ezek közül három Anqingban. Két alkalommal ráadásul épp a Lucky Air Kunmingba tartó járata volt az áldozat.

Ez is érdekelhet

képcím

Tovább emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma

képcím

Orbán nem kapott megnyugtató választ Putyintól

képcím

Szombattól emelkedik a gáz lakossági piaci ára