Egy ikerpár szüleit és szerelmeit gázolta halálra Székkutason a vonat - megszólaltak az áldozatok rokonai

Startlap - Startlap
Az ikerpár azóta is gyógyszeres kezelés alatt áll, mert nem tudták feldolgozni a történteket.

Csütörtökön megrázó tragédia történt a Csongrád megyei Székkutas vasúti átkelőjében: a vonat elgázolt egy személygépkocsit, amelynek mind a négy utasa a helyszínen meghalt. A mozdonyvezető már hiába fékezett, nem tudta megállítani a szerelvényt, amely több mint 200 méteren át tolta maga előtt az autót, és benne a 17 éves Ricsit és a 18 éves Milánt – írja a Blikk. A két fiú szerelmeik szüleivel utazott meglátogatni barátnőiket. Születésük óta barátok voltak, testvérekként tekintettek egymásra. A lap értesülései szerint a lányok azóta is gyógyszeres kezelés alatt állnak.

 

Egy ikerpárba voltak szerelmesek, őket mentek meglátogatni Orosházára. A lányok szülei vitték őket, már éppen hazafele tartottak, amikor a tragédia történt. Fiainkkal együtt ők is azonnal meghaltak. Nem tudjuk, nem értjük, hogy történhetett ez! Úgy tudjuk, le volt eresztve a sorompó, és a fények is jelezték, hogy jön a vonat

– fejtette ki Ricsi édesanyja. A fiatal fiú nemrégiben fejezte be az iskolát, és katona szeretett volna lenni. Barátja, Milán álma az volt, hogy az imádott Ladájával profik között versenyezzen.

Állandóan szereltek, mindig csupa olajosak voltak. A mindene volt az autója, szeretnénk majd tőle egy ladás felvonulással méltó búcsút venni

– fogalmazott Milán édesanyja.

A baleset helyszíne tele van mécsesekkel és virágokkal, és a sínek melletti vérfoltok is árulkodnak a tragédiáról. A MÁV közleménye szerint a fénysorompók jól működtek, így továbbra sem érti senki, hogyan kerülhetett az autó a sínekre egy olyan vasúti átjárón, ahol jól belátható a terep, és korábban még sosem történt baleset.

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Járdára hajtott két autó Debrecenben, egy gyalogos meghalt

képcím

18 ember sérült meg az M7-esen: helyszíni videó a mentésről