Egy 19 éves lány után Móra Ferenc dédunokáját vette célba a kormánypárti sajtó

Startlap - Startlap
Azért, mert kiált a gimnazista mellett, akit a saját iskolája és a Fidesz helyi szervezete is keményen támadott, amiért kimondta a véleményét.

Határozott kritikával illette a kormányközeli Magyar Idők Vészits Andreát, Móra Ferenc dédunokáját, miután ő védelmébe vette a híres felmenője nevét viselő vidéki gimnázium diákját, aki megszólalt több tüntetésen is – írja a Magyar Narancs.

A 19 éves Nagy Blanka a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója, és először a december 20-i kecskeméti túlóratörvény ellenes tüntetésen mondta el véleményét. “Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz” – fogalmazott a gimnazista, aki aztán a Hallgatói Önkormányzat január elején tartott demonstrációján is hasonlóan expliciten foglalt állást.

A fiatal lány decemberi felszólalásának rögtön következményei lettek: a gimnáziuma egy – azóta már eltávolított – bejegyzésben a Facebookon jelezte, hogy “elhatárolódnak” a diákjuktól.

A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát. Azonban elhatárolódik a rendezvényeken bármely tanulónk által képviselt méltatlan retorikai stílustól, és kommunikációtól

– ez volt olvasható a tanintézmény oldalán. A Fidelitas Kiskunfélegyháza is gyorsan reagált arra, hogy egy diák nyilvánosan kifejezte véleményét, ami történetesen pont nem egyezik az övékkel. Mint írják, szerintük “Nagy Blanka kulturálatlan megnyilvánulásai nem méltók a Móra Ferenc nevével fémjelzett gimnázium diákjához”, emiatt “Nagy Blanka trágár, vulgáris, obszcén megnyilvánulásait, valamint kulturálatlan viselkedését elutasítjuk, azt minden jó érzésű ember nevében elítéljük”. De a dolog nem ért véget itt, ugyanis ezután a Magyar Idők is szánt pár hasábot Nagy Blanka szavainak. 

Egy frusztrált kislány, akinek színésznői álmai a vártnál nehezebben válnak valóra, öblöset kiáltott (…) akik jobban ismerik Nagy Blankát, azok tudják, hogy vele is a diákok örök mumusa, a matematika babrált ki, ő mégis a Fidesz tagjainak, szavazóinak a dehumanizálásával (…) tudta csak levezetni a benne felgyűlt feszültséget”

– írta a lap teljes bennfentességgel. Móra Ferenc dédunokája viszont kiállt a lány mellett, és a decemberi beszéde után a következőt írta:

Dédapám büszke lenne rá 🙂

Természetesen a Magyar Időknek hozzá is volt néhány keresetlen szava.

Móra Ferenc életművének rajongó tisztelőiként, emlékének hűséges őrzőiként a Magyar Idők szerkesztősége nevében szeretnénk ezúton felhívni Vészits Andrea figyelmét súlyos tévedésére. (…) Móra Ferenc egyáltalán nem lenne büszke azokra, akik az édes anyanyelvünkön folyó közbeszédet a kocsmák körbevizelt budiajtajain látható feliratok szintjére züllesztik. Egyébként pedig méltatlan a neves írót belerángatni ebbe a pöcegödörbe.

A Narancs a történet kapcsán Móra Ferenc Kalcinált szóda című elbeszélésének felütésével zárja a beszámolóját:

Mindenkinek ad a sors fiatalkorában olyan kalandot, amire még öregen is szívdobogva gondol vissza.

Ez is érdekelhet

képcím

Megvan a szerdán újrainduló Magyar Nemzet főszerkesztője

képcím

A G-nap évfordulóján újraindíthatják a Magyar Nemzetet

képcím

Magyar Idők: Senkit nem érint a négyszáz túlóra