Nem éri intézményi retorzió a tüntetésen káromkodó diáklányt

Nagy Blanka nem bánja, hogy velősebben fogalmazott a tüntetésen.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-01-10 08:31

Nagy Blanka (Forrás: rtl.hu)

Nem bánja, hogy káromkodott, szerinte mindenki szokott – ezt mondta az a 19 éves diáklány az RTL Híradónak, aki dühös beszédet mondott néhány hete Kecskeméten, majd a múlt vasárnapi kormányellenes tüntetésen is.

A gimnázium elhatárolódott

A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium , ahova Blanka jár, közleményt tett ki a Facebookra, amelyben azt írják, elhatárolódnak bármely diákjuk, “méltatlan retorikai stílusától”. Nagy Blanka azt mondja, az iskolában nem kapott eddig semmilyen visszajelzést.

Tiszteletben tartják a véleményszabadságot

Ugyan Nagy Blanka trágár megnyilvánulásától elhatárolódott az iskola vezetése, azonban az RTL-nek elmondták, hogy tiszteletben tartják a lány véleményszabadsághoz való jogát. Ráadásul azóta a Facebook-poszt is eltűnt, ezt azzal indokolták, hogy olyan minősíthetetlen hangnemű, külsős kommentek érkeztek alá, melyekkel nem akarták diákjaikat szembesíteni, tekintve, hogy elsősorban ők olvassák az iskola oldalát.

Mai nap hírei

Pécsen megjelent a tigrisszúnyog – komoly kockázatot jelent

agroinform.hu3 órája

Már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el a súlyos koronavírus-fertőzötteket, állítja az Orvosi Kamara

szeretlekmagyarorszag.hu3 órája

Tessék megijedni, Európában újra regisztráltak madárinfluenzás eseteket

agraragazat.hu6 órája

Az EMUI 11 után már a HarmonyOS jöhet a Huawei mobilokra

gsmring.hu7 órája

Zágrábban minden harmadik Covid-teszt pozitív lett

szimpatika.hu7 órája

A 2017-es vizes VB-n nem csak szórták a pénzt, hanem a haverok zsebébe tömték

ezalenyeg.hu8 órája

Monchiero dióbetakarító gép gyakorlati bemutatója Csorváson

gepmax.hu9 órája

Ötven muszlim fiatal berontott egy bécsi templomba

demokrata.hu18 órája