’Egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek az Árpád-háziak’

Startlap - Startlap
Azonosították az Árpád-házi férfiak DNS-ét.

Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek – nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.

A munka nemzetközi összefogással folyt, és az archeogenetika világszerte elismert szakértői is részt vettek benne a göttingeni egyetemről, így az eredmények megkérdőjelezhetetlenek – hangsúlyozta Kásler Miklós. Ez pedig azért lényeges, mert a kutatócsoport sikeresen definiálta III. Béla király apai ági (Y-kromoszomális) profilját, amely hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához.

A szakértők 11, a székesfehérvári bazilikából származó csontvázat vizsgáltak meg, de csak kettőről állapították meg, hogy biztosan Árpád-házi: az egyik III. Béláé, a másik egy olyan férfié, aki az eredeti temetkezési helyen III. Béla közelében feküdt.

Kásler professzor elmondta: vizsgálataik alapján a két királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.

Ha lesz rá forrás, és részletesebben meg tudjuk vizsgálni a DNS-eket, akkor apai ágon vissza tudunk menni az Árpádok eredetéhez, megtudhatjuk, pontosan milyen népcsoportokból tevődtek össze az Árpád-ház tagjai, és akkor arra is választ kaphatunk, hol játszottak esetleg még szerepet a történelem során – mondta a professzor.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Váli Miklós

Ez is érdekelhet

képcím

VV Fanni-gyilkosság: rendőré lehetett az ismeretlen DNS

képcím

Újabb fordulat lehet a soroksári futónő ügyében

képcím

Az egész világon leállhat az internet a következő két napban