Egész napos kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2020-12-16 21:11

A pozsonyi vár 2019. november 10-én. MTI/Krizsán Csaba

A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben. A kijárás tiltása nem vonatkozik mások mellett a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

Erősen korlátozzák a társas érintkezést is 

A kijárási tilalom idején külön háztartásban élők csak korlátozott mértékben találkozhatnak, és már a tilalom elején választaniuk kell, hogy melyik az az egy háztartás, amelynek tagjaival találkozni akarnak.

Az egykori Vendégfogadó a Zöld Fához, ma Carlton szálló Pozsonyben 2019. november 10-én. MTI/Krizsán Csaba

A most elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a “rendkívül komoly” járványhelyzettel indokolta.

A bejelentésre reagálva a szlovák parlamenti ellenzék legerősebb pártjának, az Irány – Szociáldemokráciának (Smer – SD) az elnöke, Robert Fico lemondásra szólította fel Igor Matovic kormányfőt. Fico – akinek kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – azt mondta: Matovic nem képes ellátni feladatát, amit az is mutat, hogy a kormánya által jóváhagyott kijárási tilalom és a boltok bezárásának feltételei “az eddiginél is nagyobb káoszt hoznak a társadalomba”.

Minden üzlet zárva lesz az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével

A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben.

Az 1915-ben átadott vigadó épülete Pozsonyban 2019. november 10-én. Az épület ma a Szlovák Filharmónia székhelye.
MTI/Krizsán Csaba

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

Négy hullámban kezdik meg az oltást

Szerdai ülésén a kormány jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.

Igor Matovic kormánya október elsején veszélyhelyzetet vezetett be Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá.

Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.

Októberben ugrott meg a fertőzöttek száma

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el.

A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

 

(MTI)

Mai nap hírei

Plasztikkártyát kap, akit már beoltottak, akár este 8 után is kimehet vele

life.hu2 órája

Az elnöki beiktatást nem Joe Biden vagy Kamala Harris, hanem Amanda Gorman nyerte

444.hu5 órája

Ilyenkor a legnagyobb a szívinfarktus kockázata

napidoktor.hu10 órája

Lehidalsz, ha megtudod, hol tölti a koronavírus miatti karantént Robbie Williams és családja

joy.hu11 órája

Hegynek felfelé halad tovább a forint

tozsdeforum.hu12 órája

Nagy siker a magyar maszk

demokrata.hu12 órája

Hemzseg a hibáktól a Xiaomi új csúcsmobilja

gsmring.hu12 órája

Lakás felújítási támogatás - válaszok a leggyakrabban feltett kérdésekre

ado1szazalek.com14 órája