Édesanyja küzd a bíróságon Attila halála miatt: szerinte a barátnője miatt hunyt el iszonyú kínok között 

Startlap - Startlap
Az asszony szerint fiával minden rendben volt, amíg párja rá nem akaszkodott, és ma is élhetne, ha időben kihívják hozzá a mentőt.

A 31 éves Attila két évvel ezelőtt drogtúladagolás következtében hunyt el. A bátonyterenyei fiú halálának megrázó körülményeit édesanya mesélte el a Blikknek. Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, de az asszony ebbe nem hajlandó belenyugodni.

A fiam, Atika tisztelettudó volt, mindig mindenben számíthattam rá. A férjemmel, Alfréddal évek óta Hollandiában dolgozunk, néha oda is kijött hozzánk munkát vállalni. Egészen addig sínen volt az élete, amíg rá nem akaszkodott egy nő, aki két hónapnyi ismerkedés után bejelentette, hogy gyermeket vár. Atika hiába mondta, hogy még nincs felkészülve az apaságra, a nő ragaszkodott a babához

– fejtette ki Csiba Alfrédné. Kiderült, hogy a nő drogdílerkedésből élt. A szülők hiába kérlelték fiúkat, hogy gondolja meg jól a döntését, Attila abban bízott, párja felhagy illegális szakmájával, végül azonban őt is bevonta a kábítószeres üzletbe. Attila halálának napján ő és barátnője Bátonyterenyére tartottak Budapestről, ahol vélhetően átvettek egy szállítmányt. A párt menet közben rendőrök állították meg.

Atika nagy hibát követett el, mert ijedtében inkább lenyelte a csomagot, amelyben a halálos adag ötszörösének megfelelő kokain volt. A rendőröknek azt mondta, füvet szívott korábban, ezért elvitték vérvételre, de mivel a teszt negatív lett, elengedték. Otthon aztán rosszul lett. Utólag derült ki, hogy kilyukadt a gyomrában a zacskó, a drog azonnal a vérébe került. Haláltusája sokáig eltartott, párja azonban csak az utolsó pillanatban hívta a mentőket.

Az asszony szerint ha fia ma is élne, ha időben segítséget kap. Az ügyben folytatott nyomozás végén az ügyészség nem emelt vádat a nő ellen, így az édesanya vette a kezébe a dolgokat.

Az elhunyt fiúnak és édesanyjának alkotmányos joga, hogy a haláleset ügyében a végső szót egy pártatlan bíró mondja ki. Érthetetlen, hogy mind a kábítószer-kereskedelem, mind pedig az emberölés miatti eljárások megszüntek ügyészi szakban. Saját megnyugtatására az édesanya magára vállalta az ügyész munkáját, és pótmagánvádas eljárásban megpróbálja bíróság előtt tisztázni fia halálának körülményeit 

– vélekedik dr. Györei Péter, a család jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Meghalt B. Révész László, a magyar televíziózás egyik...

képcím

Meghalt Finta József építész, aki nélkül ma Budapest és az...