Eddig bírta: Demcsák Zsuzsa visszatér a képernyőre

Startlap - Startlap
A nevezetes Szanyi-interjú óta nem láthattuk.

Újra látható lesz a tévében Demcsák Zsuzsa, akitől a tavalyi, különös Szanyi-interjú után megvált az ATV.

Akkor azt nyilatkozta, hogy túlhajszolt munka okozta mindezt, ezért pihenni akar ameddig lehet, és minél több időt tölteni családjával.

A két hete pedig kiderült, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegsége van, amit csak gyógyszeres terápiával lehet tünetmentessé tenni, de sajnos nem gyógyítható.

Most már azonban a jövőt tervezi, és bevallotta a Blikknek, hogy nagyon hiányzik neki a képernyő.

“Az elmúlt időszak az elmélyülésé volt, és boldoggá tett, hogy végre magammal tudtam foglalkozni. Szükségem volt egy kis pihenésre az elmúlt évek hajtásában, szinte sosem volt ennyi szabadidőm. Jólesett ez a kis pihenés, de most hiányzik a tévézés” – nyilatkozta, és azt is elmondta, hogy hamarosan újra tévézni fog.

Pár hónap múlva kiderül, hol fogok dolgozni, de erről egyelőre még nem beszélhetek. Annyi biztos, ismét képernyőn leszek, hiszen nekem a tévézés az életem, nem is tudnám elképzelni magam nélküle.

Címlapkép: ATV

Ez is érdekelhet

képcím

"Képtelenek vagyunk felfogni” – eltemették Babicsek Bernátot

képcím

Demcsák Zsuzsa elárulta, milyen plasztikai beavatkozást végeztek...

képcím

Schobert Norbi rovatot indít filozofikus gondolataiból