Kiemelt Hírek 2018. július 20.

Dundika elárulta, mi a titka a boldog kapcsolatuknak Majkával

Startlap Kiemelt Hírek 2018. július 20.
Férjként és feleségként mutatják be egymást, pedig nem házasok.

Majka és Dundika, vagyis Majoros Péter és Majoros Hajnalka 8 éve élnek együtt, két gyermekük született (Marián és Olivér), és a kapcsolatuk ma is boldog és kiegyensúlyozott. Dundika szerint legfőképp azért, mert hagynak egymásnak teret – írja a Bors.

Fontos, hogy egy pár tagjainak legyen tere, legyen a családi élete mellett is magánélete, ami csak az övé. Azt gondolom, hogy a hosszú kapcsolat titka többek között ez, vagyis a külön élettér, hogy friss levegőhöz jussunk, majd újra hiányozzunk egymásnak, akár naponta többször is

– vélekedik Dundika, aki a férjét megkörnyékező lányokkal egyáltalán nem foglalkozik.

Peti megkapja tőlem ma is azt a szabadságot, amit már a kapcsolatunk elején is megkapott, és én is megkapom a magam idejét. Azt gondolom, hogy ha féltékenykednénk egymásra, okkal vagy ok nélkül, az tönkre tenne mindent. Bízunk egymásban és nyolc év után bátran mondhatom, hogy bízhatunk is. Nekem ennyi elég

– fogalmazott az édesanya. Dundika azt is elárulta, kezdetben négy gyereket terveztek, de jelenleg nagyon élvezi, hogy végre a 2,5 éves Olivér is bölcsibe jár, és így több ideje marad saját magára. A pár egyébként hetente egyszer egy napot kettesben tölt, ami szintén nagyon fontos a kapcsolatuk megóvásához.

 

Mindennek ellenére azonban nem házasok.

Nekem nem fontos a papír, én már voltam egyszer férjnél. Ha Peti egy napon úgy dönt, hogy megkéri a kezemet, nem fogok nemet mondani neki, de nincs hiányérzetem ezzel kapcsolatban. Egyébként is, feleségemnek hív, így is mutat be idegeneknek, és én is a férjemnek szólítom, és így mutatom be őt. Peti szerint, az a nő, aki gyerekeket szült neki, az a felesége, úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy mi már összeházasodtunk, csak nem a szokásos módon. Persze, mi nálunk a normális? Semmi, hála istennek

– mondta nevetve.

Keresés az oldalon