Donald Trump azt hiszi, hogy Angliának királya is van

Az amerikai elnöknek nem sikerült túl fényesre a találkozása a királynővel: 12 percet késett

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-03 14:21

Fotó: Richard Pohle - WPA Pool/Getty Images

Élőben közvetítették Donald Trump amerikai elnök és II. Erzsébet találkozóját – beleértve azt a 12 percet is, amíg a királynőnek az Egyesült Államok első emberére kellett várnia – írja a politico.eu. Trump szerint valójában II. Erzsébet várakoztatta meg őt a látogatása alkalmával, és a média tehet arról, hogy olyan személynek állítják be, aki késik.

„Leszálltam a repülőgéppel, aztán a király és a királyné testőreire kellett várnom” – mondta az amerikai elnök. Apró szépséghiba, hogy Angliának, egészen pontosan Nagy-Britanniának 1952 óta nincs királya.

Trump a találkozó után megtagadta az újságírók kérdéseit, mondván, már így is túl hosszúra nyúlt a látogatása. Az összegyűlt tömegnek viszont elmondta, hogy nem volt arról tudomása, hogy a találkozó csak negyedórásra volt betervezve. Ehhez képest nagyjából egy órát beszélgetett a királynővel, mert állítása szerint jól kijöttek egymással.

Trump végül a tőle megszokott szerénytelenséggel azt állította, hogy sokkal jobb kapcsolatokat ápol az európai vezetőkkel, mint tették azt az elődjei.

Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Mai nap hírei

Bent tartotta Dárdai a Herthát

eurosport.hu11 órája

Mérő László: Orbán már most dörzsöli a tenyerét az előválasztás miatt

168.hu12 órája

Elbúcsúzik az Androidról a Samsung?

digitalhungary.hu13 órája

Eldőlt a csúcséttermek sorsa: nehéz döntést hozott Sárközi Ákos, Rácz Jenő és Széll Tamás

penzcentrum.hu16 órája

Gyászba borult az Operaház: elhunyt a neves operaénekes

life.hu16 órája

Király Linda elbújhat: Orbán nem tudta helyesen idézni a magyar himnuszt

nyugatifeny.hu16 órája

Nyugtalanító dolog került ki az indiai vírusmutánsról

hirado.hu18 órája

Gyurcsány színpadra hívta angolul nem beszélő extanácsadóját

vasarnap.hu19 órája