Égés, amit Trump csinált II. Erzsébettel

Még mindig nem megy neki a protokoll.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-14 17:08

Europress / AFP PHOTO / POOL / Matt Dunham

Az elmúlt hetekben volt pár cikis pillanata az amerikai elnöknek, de most sikerült mindezt megfejelni azzal, ahogy az angol királynővel viselkedett. Korábban, még június végén javasolta a francia miniszterelnöknek, hogy lépjen ki az EU-ból, előtte Angela Merkelt hozta kényelmetlen helyzetbe egy beszélgetés során.

Donald Trump most pénteken feleségével, Melaniával volt hivatalos egy teára II. Erzsébethez a Windsor kastélyba. A találkozó protokoll-szakértők szerint igazi katasztrófa volt – írta a 24.hu

Az amerikai elnök úgy kezdett, hogy 10 percig váratta a királynőt, ezalatt inkább a a helikopterében üldögélt. Amikor végre találkoztak, meghajlás helyett kezet fogott vele. Ezek után hátat fordított neki. Egész idő alatt pedig zakóját slamposan kigombolva hagyta.

 

Mai nap hírei

„Átlagos panelház” előtt fotózkodott Jakab Péter

hirado.hu4 órája

Kálmán Olga nőnapi posztjában Varga Juditot vonta kérdőre, de Budai Gyula résen volt és megrendszabályozta

444.hu5 órája

Extrém módon tüntette el a karcolódást, most mindenki az autót csodálja

drivemebaby.hu5 órája

Kemény kritika: „Harry és Meghan interjúja hitvány, öncélú badarság volt”

ridikul.hu7 órája

Eldőlt, hogy Neymar pályára léphet-e a Barcelona ellen

m4sport.hu13 órája

Erős Antónia 10 év után beadta a derekát, nehezen hozta meg a döntést

femcafe.hu17 órája

Lengyel EP-képviselő: Orbán Viktor tervében rejlik a jövőnk

demokrata.hu18 órája

La Liga: Talán csak annyi dőlt el, hogy ki nem lesz bajnok Spanyolországban

hatharom.com19 órája