Döbbenetes következménye van az első szál elszívott cigarettának

Startlap - Startlap
Nagyon komoly problémára mutatott rá egy új tanulmány.

Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani, ha csak ideiglenesen is – állapította meg egy új tanulmány.

Brit, amerikai, ausztrál és új-zélandi adatok elemzésével azt találták, hogy az emberek 60.3 százaléka kipróbálta a dohányzást, közülük 68,9 százalékra becsülték azok arányát, akiknél napi szokássá vált a cigarettázás – olvasható a BBC híroldalán.

A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a cigaretta “jelentős vonzerővel” hat a fogyasztóra már egyetlen alkalom után is.

A Nicotine and Tobacco Research című szaklapban közölt metaanalízis eredényei 2000 és 2016 között végzett felméréseken alapulnak, ezekben mintegy 215 ezer résztvevőt kérdeztek meg.

A londoni Queen Mary Egyetem kutatója, Peter Hajek elmondta, ez az első alkalom, hogy ilyen nagy létszámú elemzésben dokumentálták a kipróbálás és a rendszeres dohányzás közötti összefüggést.

“Döbbenetesen magas a rászokók aránya. Ez az eredmény segít rávilágítani, milyen fontos, hogy mindenekelőtt a kipróbálást előzzük meg” – vélte Hajek.

 

Forrás: MTI

A címlapfotó illusztráció (Thinkstock)

Ez is érdekelhet

képcím

Így jelzi a testünk, ha túl sok a feszültség

képcím

Drasztikusan csökkentik az üzemanyaglimitet a Mol-kutak péntektől

képcím

Kidőlt fák, leszakadt felsővezetékek, apokaliptikus porvihar:...