Díjat érdemelnének azok a tolvajok, akik GPS nyomkövetőket lovasítottak meg a gyártótól

Startlap - Startlap
A tolvajoknak alighanem fogalmuk sem volt arról, mihez jutottak hozzá.

Az emberi ostobaságnak nincs határa. Vegyük például azokat a tolvajokat, akik betörtek egy kaliforniai tech céghez, ahonnan 3D-s nyomtatót és két nagy monitort is elloptak. A lopás persze bűn, de ezzel még talán meg is úszhatták volna a bűncselekményt, csakhogy a zsákmányhoz hozzácsaptak még több mint száz kis eszközt, amelyek a mobiltöltőkre hasonlítottak.

De a kis kütyük nem mobiltöltők voltak, hanem egytől egyig a Roambee cég GPS-nyomkövetői – írja az nbc4i.com. Ezek egyébként éppen a vállalat fő termékei, amelyek a csomagszállítmányok követésére lettek kifejlesztve.

Ebből talán már ki is lehet találni, mi lett a tolvajok sorsa. A cégtől értesítették a rendőröket, akiknek innentől kezdve rendkívül könnyű feladatuk volt, ugyanis csak követniük kellett a jelet, és alig néhány óra alatt már meg is találták, és elfogták a bűnözőket.

A nyomkövetőket egy raktárban találták meg, ahol további rablásokból származó értékeket, tárgyakat találtak, valamint kábítószert, vagyis az akció nagyszerűen sikerült, raádásul még a Roambee cég is kapott egy kis reklámot.

Ez is érdekelhet

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...

képcím

Garázdaság miatt eljárást indítottak a fideszes propagandista...

képcím

Ellopták a pannonhalmi Radnóti-szobrot