Dévényi Tibor házassági okirat helyett végrendeletbe írta bele menyasszonyát

Startlap - Startlap
Dancs Annamarit eljegyezték, újabb részletek derültek ki Hosszú Katinka szerelméről, Zana József kórházba került, Jáksó László különös nyilatkozatot adott Császár Előd visszatéréséről. Bulvárösszefoglaló.

Dévényi Tibor már nem akar házasodni, inkább végrendelkezett

Dévényi Tibor és 14 évvel fiatalabb párja már tíz éve vannak együtt, ennek ellenére nem házasok, pedig a lánykérés is megvolt már réges-régen. Arról, miért döntött így, és mi került a végrendeletbe, ide kattintva  olvashatod el a lemezlovas szavait.

Dancs Annamarit eljegyezték

Forrás: YouTube/ Marta S. Toth – Senior Coach & NLP Trainer

Mondhatnánk, hogy titokban jegyezték el Dancs Annamarit, de igazából csak arról van szó, hogy a lánykérés decemberben történt, ők meg nem rohantak rögtön a bulvársajtóhoz a hírrel, vagyis úgy viselkedtek, mint a normális emberek. Ebből a cikkből a művésznő tolmácsolásában megtudhatod a részleteket: például azt, mikorra tervezik az esküvőt, milyen kapcsolata van a vőlegénynek Dancs előző házasságából született gyermekével, illetve mit jelent Dancs Annamária számára a jegygyűrű.

Hosszú Katinka a születésnapi partiján ismerte meg új szerelmét

A napokban derült ki, hogy Hosszú Katinkának új fiúja van Gelencsér Máté személyében. Most az is napvilágot látott, hogy a pár az úszónő 30. születésnapi partiján ismerkedett össze egymással. A részletekről Hosszú édesapja, valamint egy ismerős mesél az alábbi cikkben. Ugyanott Gelencsér Máté szerelmi életének előzményeiről is olvashatsz.

Császár Előd visszatér, és erről Jáksó László nagyon különösen nyilatkozott

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hello #amsterdam

Shane 54 (@shane54music) által megosztott bejegyzés,

Talán sokan nem emlékeznek már arra, hogyan zúzta porrá Császár Előd ígéretesen induló karrierjét: 1998-ban BMW-jével belement egy rendőrautóba, amelynek 25 éves sofőrje a helyszínen meghalt. Nos, Császár Előd visszatér, de nem ez az, ami igazán érdekes. A főnixi akciót a Jáksó László kreatív igazgatása alatt működő Sláger FM-nél hajtja végre, ennek apropóján Jáksót sikerült szóra bírni. És ez az, ami izgalmasra sikerült, Jáksó László ugyanis brit diplomatákat megszégyenítő módon mondta el nem éppen hízelgő véleményét kollégájáról.

“Csurom vér volt mindenem” – Zana Józsefet a mentők vitték el a metróból

Zana József a piacról tartott hazafele, kezében két nagy csomaggal, amikor a metró mozgólépcsőjén balesetet szenvedett. A következő cikkben a színész maga meséli el a véres eset részleteit.

“A gyerekkorom frusztrált volt, mert a szüleim nem voltak hitelesek, de nem az édesapám vagy az édesanyám tehet róla, hogy börtönbe kerültem” – Ambrus Attila interjút adott arról, hogyan befolyásolják életét a régi bűnök és a börtönévek

Ambrus Attila egy izgalmas figurája a magyar közéletnek: az ismertséget a bankrablásainak köszönheti, és habár 1999-ben követett el utoljára ilyen bűncselekményt, a mai napig mindenki csak a Viszkis rablóként ismeri őt. Pedig már gyereke van, és keramikusként dolgozik. Vajon hogyan érinti a mostani, jól fésült életét a bűnös múlt? A kattintás után ezt a témát feszegetik a kérdések, amelyekre válaszolt a Viszkis.

Kasza Tibor keményen nekiment a Facebooknak

Hétfőn újítások léptek életbe a Facebookon, amelyek értelmében törlik a régóta inaktív felhasználókat. Elvileg legalábbis ez történik, de állítólag olyan profilok is a kukába kerültek, amelyek nagyon is aktívan működtek. Ennek köszönhetően egy csomó nagy követőbázissal rendelkező oldalon tapasztalhattak kisebb visszaeséseket a rajongók számát illetően. Ilyen helyzetbe került Kasza Tibi is, aki nagyon kiakadt a Facebookra, nem csupán a mostani történések kapcsán. Ha kíváncsi vagy, hogyan ostorozza a közösségi oldalt Kasza, akkor ezt a cikket ajánljuk figyelmedbe.

Meghan Markle szokatlan körülmények között számol be esküvőjéről

Meghan Markle esküvője nagyjából az esküvők esküvője volt, a tökeletes esemény, tökéletes ruhával, a világ egyik legnagyobb násznépével. A nagy napról rengeteg fotó született, de a hercegné eddig nem avatta be a kíváncsi füleket az igazán érdekes részletekbe. Most azonban egy különleges helyszínen bárki meghallgathatja, amint Markle mesél egy kicsit az esküvőjéről

Ez is érdekelhet

képcím

Az ukránok szerint Porosenko Orbánnal találkozott volna, ezért...

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke