Demszky elszólta magát: visszatérne a politikába

Startlap - Startlap
De azért azt is elmondta, miként kell elcsábítani egy hölgyet.

Frissen adott interjújában egyszerre csak bejelentette Budapest egykori főpolgármestere, hogy ő bizony visszatérne a politika fősodrába.

A váratlan esemény egy, a 24.hu-nak adott, nagyobb lélegzetvételű nyilatkozata közben történt, melyben részletesen beszélt arról is, hogy miként éli meg a mostani ellenzék működését, de természetesen hosszadalmasan kifejtette a regnáló kormányról is a véleményét. 

A fő ellenfélnek azonban nem a jelenlegi állampártot tekinti, hanem a NER-t, és úgy gondolja, nem parlamenti úton kell felszámolni azt. Aztán kitért arra is, hogy ismét beszállna a politikába, de mivel a pártok nem érdeklik, ezért függetlenként indulna. Ha pedig a régi csapata is összeállna, akkor akár főpolgármester-jelöltként térne vissza – de mint elmondta, ez még döntés kérdése.

Természetesen az interjú során kitért a magánéletére, örömmel beszélt esküvőjéről, sőt még megosztotta az egyik legnagyobb csábítási trükkjét is: 

Hogy hogyan kell egy nőt elcsábítani? Egyszerű. A nők nagyobb része, már azok, akik hajlandóságot mutatnak az ismerkedésre, hiperérzékenyek az érintésre. Nekem pedig van egy speciális vállfogásom. És ez elég. Még puszi sem kell. És akkor minden megtörténhet

– nyilatkozta a lapnak az egykori politikus, akinek a teljes interjúja itt érhető el.

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Magyar Péter: Lévai Anikónak "méltatlanul alulértékelt a...

képcím

Putyin szerint az ukrajnai magyarok történelmi hazájukhoz akarnak...