Dékány Sarolta hiába akart egyedül elbúcsúzni férjétől, nem fért oda Koós sírjához

Startlap - Startlap
Az énekesnő a temetés másnapjának hajnalán ment ki a sírkertbe, ahol meglepő látvány fogadta.

Nagy tömeg gyülekezett szerda délután a Farkasréti temető művészparcellájánál: rajongók, barátok és hozzátartozók búcsúztak Koós Jánostól. A táncdalénekes felesége, Dékány Sarolta másnap reggel szeretett volna magányosan is emlékezni imádott férjéről, erre azonban nem volt lehetősége – írja a Bors.

 

 

Bágya András, Koós János és Dékány Sarolta 1975-ben, a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. (Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán)

 

 

Már kora reggel kimentem a temetőbe, mert nem tudtam aludni, és szerettem volna egyedül, egymagam elbúcsúzni a férjemtől. Sajnos erre nem volt lehetőségem, mert hajnalok hajnalán már annyian voltak a sírja körül, hogy nem fértem oda. Gondolom, azok, akik nem tudtak eljönni a búcsúztatóra, most rótták le a kegyeletüket. (…) Zavarni sem akartam a gyászolókat, különben is nyugalomra vágytam, inkább elmentem

– fogalmazott Dékány. A művésznő a lapnak arról is beszámolt, hogy nem érzi jól magát, mióta Koós János eltávozott:

Most itthon vagyok, bőven akad tennivalóm. Nem vagyok jól! Amióta a férjem elment, nem nyúltam a holmijához. Minden ugyanúgy áll. Őszintén szólva semmihez sincs erőm.

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Meghalt Szurdi Miklós

képcím

Elhunyt Balla Balázs világbajnok vízilabdázó