Csonka Andrást megalázta a színésztársa a tévében

Startlap - Startlap
Szalay Bence személyesen fog bocsánatot kérni pályatársától, amiért a nézők tömegei előtt járatta le őt.

Csonka András a Szenzációs négyes vasárnap esti adása után teljesen kiakadt Szalay Bence produkcióján, aki a Ding-dong című számot adta elő. A fiatalabb kolléga személyesen kér bocsánatot Picitől, amiért megsértette őt – írja a Bors.

Természetesen minden paródiát szívesen fogadok, nagyon szeretem ezt a műfajt. Bencét egy nagyon tehetséges fiatalnak tartom, kedvelem is. De ha ez a produkciója nem egy rövidzárlat volt, márpedig nem az volt, akkor bizony tiszteletlenség. Ez egy olyan típusú műsor, amiben ennél extrémebb feladatok is vannak, mindet 100 százalékosan kell teljesíteni. Végig halandzsázott, a szövegben egyetlen szó sem stimmelt, és ha engem csak minimálisan meg akar idézni, akkor legalább a tánckarral együtt mozog 

– fejtette ki Csonka András, akinek a véleményével a zsűri, vagyis Alföldi Robi, Ganxsta Zolee és Ráskó Eszter is egyetértett. Ráskó szerint Szalay Bence ezzel a fellépéssel megalázta kollégáját, Ganxta szerint viszont az egész dal úgy rossz, ahogy van. 

 

Szalay Bence a lap megkeresésére elmondta: személyesen szeretne bocsánatot kérni Csonkától, akinek levelet fog írni, de a jövő heti fináléban is alkalma rendezni az ügyet.

Ez is érdekelhet

képcím

"Képtelenek vagyunk felfogni” – eltemették Babicsek Bernátot

képcím

Demcsák Zsuzsa elárulta, milyen plasztikai beavatkozást végeztek...

képcím

Tom Cruise megváltozott arcvonásait figyeli a világ egy...