Cristiano Ronaldo miatt sztrájkolnak a Fiat munkásai

Startlap - Startlap
A dolgozóknak nem tetszik, hogy a Juventus több mint százmillió euróért szerződtette az ötszörös aranylabdás futballistát.

A Fiat egyik szakszervezete bejelentette, hogy a cég Melfiben található gyárának dolgozói sztrájkot terveznek, miután a Juventus 105 millió euróért átigazolta Cristiano Ronaldót – írja az index.hu. A gondot az okozza, hogy az összeg egy részét a Fiat egyik tulajdonosa, az Exor állja, miközben a dolgozókkal közlik, hogy nincs jó anyagi helyzetben a cég.

A munkások közleményben fejtették ki véleményüket, mely szerint elfogadhatatlan, hogy egy játékos megvételére ekkora összeget fordít a cég, miközben ekkora áldozatokat hoznak.

„Közölték velünk, nehéz időszakot élünk, türelmesnek kell lennünk – áll a közleményben. – Amíg mi, dolgozók meghúzzuk a nadrágszíjat, addig a cég rengeteg pénzt fektet egyetlen emberbe. Normális, hogy egyetlen ember milliókat keres, miközben több ezer család a hónap közepéig sem húzza ki? Ugyanaz a tulajdonos, de nem elfogadható az ennyire eltérő elbánás. Nem is fogadjuk el. A Fiat dolgozói három generáció óta építik a céget, de nem kaptak érte semmit, csak szenvedést.”

A szakszervezet azt is bejelentette, hogy vasárnap 10 órától és kedden 6 órától sztrájkol a helyzet ellen.

Ez is érdekelhet

képcím

Volánbusz-sztrájk: Lázár János új bérajánlatot tett

képcím

Így zárult a buszos sztrájk első napja

képcím

Sztrájkol Izland miniszterelnök asszonya