Cenzúrázta volna Petőfit a közszolgálati egyetem

Startlap - Startlap
Az egyetem ünnepélyén egy általános iskolai tanuló által szavalt Petőfi versből akarták kihúzni az utolsó strófát.

Zalán nyolcadikos általános iskolás. Szeret és tud verset mondani. Szinte mindig fellépett az iskolai ünnepségeken, versenyeken is indult. Különösen nagy megtiszteltetésnek vette, amikor múlt hét kedden a magyartanára azzal kereste meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara két versmondót kér az iskolából az állománygyűléssel egybekötött március 14-i ünnepségére, és ő lesz az egyik fellépő – kezdődik az Index beszámolója.

Magyar vagyok

Zalán tanára és az iskolájának igazgatója Petőfi Magyar vagyok című versét adták oda neki, de már akkor felvetették, hogy az utolsó versszakot nem biztos, hogy el kell majd mondania, de azért csak tanulja meg azt is. A “problémás” strófa egyébként ez volt:

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Mondjon inkább egy másik verset

Az utolsó strófa kérdése eldőlni látszott, amikor Zalán megerősítést kapott az egyetemtől, hogy simán mehet az is. Már csak két nap volt hátra a fellépésig, amikor egy ezredes hívta fel a diák édesanyját. A telefonban azt kérte, hogy Zalán mégse mondja el ezt a verset, mert „a tábornok” nem akarja. Az ezredes egy másik verset ajánlott, amit Zalánnak az idő rövidsége miatt már nem kellett volna megtanulnia kívülről, elég lett volna felolvasnia.

Zalán összetört

Mikor Zalán megtudta a hírt, nagyon szomorú lett és sírt. Nem értette, mi történik körülötte. Ő nagyon sok munkát fektetett a vers megtanulásába, büszke volt, hogy felléphet az eseményen, szó szerint szívügyeként kezelte az egészet.

A szülők is felháborodtak

Erre már az apja is bepipult, aki saját bevallása szerint egyébként nem politizál. Eleve felháborítónak tartotta, hogy az utolsó pillanatban szerveznek meg egy ilyen ünnepséget, és aztán még változtatnak is a versen, arról nem is beszélve, hogy az ilyen sanda politikai megfontolások már az általános iskolák szintjére is eljutnak.  A szülők végül azt mondták, senki ne szórakozzon az ő gyerekükkel, és lemondták az egész fellépést.

Reagált az NKE  

Eddig a történet. Aki nem hiszi, annak itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hivatalos válasza:

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar március 14-i ünnepi állománygyűlésének programjában szerepel általános iskolás gyermekek szereplése, versmondása is. Az esemény szervezői úgy állították össze a teljes programot, hogy az ünnepi megemlékezés a honvédtisztképzés hagyományait, annak történelmi jellegzetességeit minél jobban megjelenítse, kidomborítsa. Ezért döntöttek úgy, hogy Petőfi Sándortól olyan verset mondjon el a diák, amely sokkal inkább illeszkedik a tiszti tradíciókhoz. A választás A honvéd című versre esett, aminek felolvasását azonban a diák nem vállalta. A szervezők sajnálják, ha ez benne esetlegesen rossz érzéseket kelthetett, de minden esetben a szervezőké a felelősség a rendezvény tartalmának kialakításáért és megfelelő lebonyolításáért.

Ez is érdekelhet

képcím

Megtiltotta a kormány a névtelen adományozást

képcím

Több milliós kormányzati kártérítést osztanak szét a 2006-os...

képcím

Délelőtt beadták Zente gyógyszerét, ez fog történni most a...