Brutálisan megverte, majd a vízgyűjtő aknába dobta 17 éves barátnőjét egy borsodi férfi

Startlap - Startlap
A lány még élt, amikor meztelenül, fejjel lefelé bedobták az eszméletlen testét az erdei vízgyűjtőbe.

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a 21 éves férfi ellen, aki brutálisan megverte, majd egy vízgyűjtő aknába dobta 17 éves barátnőjét Borsodnádasdnál két évvel ezelőtt – számolt be az MTI a vádhatóság közleménye alapján. 

A férfi tavaly szeptember hónap egyik napján a délelőtti óráktól az esti órákig a Borsodnádasd külterületén lévő tónál szórakozott barátaival, akikkel alkoholt és kábítószer hatású szert fogyasztottak.
Napközben találkozót beszélt meg telefonon a vele baráti kapcsolatban lévő 17 éves áldozattal, akivel aztán este egy erdei ösvényen találkoztak, ahol együtt italoztak és beszélgettek.

A lány még élt, amikor a meztelen testét az erdei aknába dobták

A fiatal lány és a vádlott ismeretlen okból kifolyólag vitába keveredtek, amelynek során a férfi több alkalommal ököllel arcon ütötte a lányt. Az ütések következtében az áldozat agyrázkódást szenvedett és eszméletlen állapotba került. 

A férfi levette a már védekezésre képtelen lány ruháit, és egy esővíz-elvezető árok mellé vonszolta a testét, ahol fejjel lefelé beledobta egy 216 cm mélységű vízgyűjtő aknába, amelyben 40 cm magasan állt a víz. A lány ruháit és a táskáját magához vette, a telefonját pedig bedobta az aknába az áldozat mellé, majd hazament a lakására. A lány vízbe fulladt.

Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

Ez is érdekelhet

képcím

Emberölés történt a Thököly úton szombat éjjel

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...

képcím

Emberölésért körözött terroristát fogtak el Magyarországon