Bravúros győzelmet arattak a női kézisek

Startlap - Startlap
A magyar válogatott egy góllal győzött Hollandiában, elsősorban a szenzációsan védő Kiss Évának köszönhetően.

Magyarország női kézilabdacsapata 23–22-re legyőzte Hollandiát az Európa-bajnokság selejtezőjében. Az Eindhovenben megrendezett találkozó végig kiélezett volt, olyannyira, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes házigazda a mérkőzés vége előtt megszerezte az egyenlítő gólt, ám a játékvezetők végül nem adták meg, így maradt az előny a magyaroknál. A csapat két legjobbja a hat gólt szerző Kovacsics Anikó, illetve a kapus Kiss Éva volt, aki számos nagy védéssel segítette győzelemhez a nemzeti csapatot.

“Elfáradtunk a végére, de küzdöttünk, hajtottunk, és sikerült megnyerni a mérkőzést – mondta találkozó után Kovacsics Anikó. – Kiss Éva fantasztikusan védett, és végre nekünk jött ki jobban a végjáték.”

Kim Rasmussen szövetségi kapitány is elégedett volt a végeredménnyel: “Győrben nem érdemeltünk vereséget, nagyon sajnáltam miatta a lányokat. A visszavágón az utolsó pillanatig hittek a győzelemben, aminek meglett az eredménye, és emiatt elérhető közelségbe került a csoportelsőség.”

Az együttes a sikerével pontszámban beérte Hollandiát az Eb-selejtező 4. fordulójában, ráadásul jobb egymás elleni eredményének köszönhetően csupán annyit kell tennie a csoportgyőzelemért, hogy a hátralevő két mérkőzésen megverje Fehéroroszországot és Koszovót.

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ

  1. FORDULÓ, 7. CSOPORT

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG         22–23 (12–12)

Cikk forrása: MTI

A címlapkép csak illusztráció.

Ez is érdekelhet

képcím

Legyőzte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

képcím

Nagy lépés az olimpia felé: legyőzték a svédeket a magyar női...

képcím

Véget ért a hollandiai túszdráma - Fotók