Botrány az osztálykiránduláson: részegen verte a gyerekeket az exrendőr tanár

Startlap - Startlap
Rémálom vált a pihenés.

Remek hangulatú utazásnak indult, borzalmasan ért véget a kiruccanás a Veszprém megyei középiskolai osztály számára.

A diákok múlt hétvégén Balatonszárszón pihenték ki az egész éves fáradalmaikat. Az osztályfőnök kísérőtanárnak felkérte kollégáját, aki egykor rendőr volt.

A férfi az egyik szülő elmondása szerint többször is italhoz nyúlt a nap során, amiből este aztán már komoly baj lett.

– Éjfél tájékán a fiam szobájából az egyik barátja kiment a folyosóra. Útközben összefutott a tanárral, megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet? Erre már csattant is az első pofon – kezde a Blikknek Ildikó.

– Két akkora ütést vitt be neki, hogy elvágódott a földön. A fiamék kinyitották az ajtót a csattanás hangjára, majd a tanár feléjük indult. Egyiküket mellkason vágta, míg egy másik gyereket a lábánál fogva rántott le az ágyról. A fiam a fal mellé húzódott menedéket keresve: a fejét takarta, így csak a combját érte el.

A tanulók végül sikeresen kitették a verekedőt, és az ablakot kinyitva kiabáltak segítségért.  Eközben az osztályfőnök kihívta a rendőröket, akik egy órán át vizsgálódtak. A garázda tanárt elküldték a szállásról, a bántalmazott diákok szülei pedig feljelentették őt.

A Blikk úgy tudja, a hogy a vétkes nevelőt már a munkavégzés alól is felfüggesztették.

Ez is érdekelhet

képcím

Több iskolában kötelező program lett Rákay Philip Petőfi-filmje

képcím

Már Lentiben sem "áltanálosak" az iskolák

képcím

Emelkedik a tanárok pótlékainak összege is