Boros Lajos öt hétig kómában feküdt szívműtéte után - felesége hangjára ébredt

'Az én terveim között az szerepelt, hogy szerdán befekszem, felébredek csütörtökön.'

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-10-30 08:51

Fotó: Facebook/Boros Lajos

Súlyos szívműtéten esett át júliusban Boros Lajos, aki sokáig nem is beszélt állapotáról, azonban több hónapos hallgatás után végre megtörte a csendet.

„Nagyon kemény heteken, hónapokon vagyok túl. Azt tudtam, hogy komoly műtét vár rám, és a gyógyulási folyamat sem lesz könnyű. Az operáció után intenzív osztályra kerültem, sokáig csak a családom látogathatott. Sosem voltam ágyban fekvő típus, de most erre volt szükség” – nyilatkozott pár nappal ezelőtt a rádiós a Ripostnak.

Ekkor még nem árulta el, hogy pontosan mi történt: a műtét után öt hétre kómába került.

„Az én terveim között az szerepelt, hogy szerdán befekszem, felébredek csütörtökön, akkorra megműtötték a szívem három billentyűjét, és ettől kezdve egészséges leszek, már csak gyógyulgatnom kell” – mondta a Storynak. De csak öt héttel később ébredt felesége, Vali hangjára.

„’Lackó, itt van az egész család…’ Erre emlékszem, aztán visszazuhantam a semmibe, de a végén mégiscsak magamhoz tértem. Hogy az öt hét alatt mi történt velem, arról fogalmam sincs. Egy lázálmomra viszont emlékszem.”

A műsorvezető szerint családja kitartása, segítsége miatt sikerült felébrednie. Az öt hét fekvés megviselte fizikailag is, először felülni is alig tudott, majd gyakorlatilag járni is újra kellett tanulnia.

Boros úgy tervezi, november közepén visszatér a hallgatóihoz.

Mai nap hírei

Vonulásos tüntetést tartottak Budapesten

demokrata.hu8 órája

A férfiak jobban, a nők tovább szenvednek a koronavírustól

napidoktor.hu11 órája

Mintha víz alatt élnél: a tüdőfibrózis

szimpatika.hu11 órája

Élőben jelentkezünk az október 23-i megmozdulásokról

ezalenyeg.hu12 órája

„Szeretni tanultam tőled, Papa” – Szilágyi Lilu levele nagypapájához, Gyarmati Dezsőhöz

wmn.hu13 órája

Évekig senki sem vette észre a Jóbarátok egyik bakiját

joy.hu19 órája

Megérkeztek a Huawei legújabb csúcsmobiljai, csak egy baj van velük

gsmring.hu19 órája

Kézműves örök karácsonyfával rukkolt elő az IKEA

hamuesgyemant.hu19 órája