Blikk: közelről nézték végig biztonsági őrök a Deák téri késelést

Startlap - Startlap
Az egyik áldozat családjának jogi képviselője úgy véli, lehetnek még újabb gyanúsítások az ügyben. Hírösszefoglaló.

Blikk: közelről nézték végig biztonsági őrök a Deák téri késelést

A Blikk információi szerint több biztonsági őr is közelről nézte végig májusban, ahogy két fiatalt halálra késeltek a Deák téren. Mint írják, egyelőre nincs rá magyarázat, hogy miért nem avatkoztak közbe, amikor még a verekedés nem fajult el. Ebből a cikkből megismerheted a tragikus történet újabb részleteit, többek között azt is, ki próbált segíteni az elvérző fiatalokon.

Lantos Gabriella: „Kásler Miklós önmaga paródiája, az amatőrizmus szimbóluma”

Az egészségügyi menedzser szerint nincs már olyan, hogy egészségügy. A központosítás nem működik, mert „az államszervezet trehány, hanyag és korrupt”. Ha érdekel, mire alapozza véleményét Lantos Gabriella, és hogy szerinte mi az az egyetlen döntés, ami miatt a kormányt dicséret illeti, ide kattints.

Leállósávban előzött a luxusautó, ami maga alá gyűrte a 28 éves férfit az M1-esen

Egy leállósávban dolgozó autómentőbe csapódott bele és gázolt halálra egy 28 éves férfit egy luxusautó kedden az M1-esen. A tragédia részleteit ebből a cikkből ismerheted meg.

Magyarországon nincs felelőse a veronai buszbalesetnek

A buszbaleset helyszíne az A4-es autópályán az észak-olaszországi Veronánál 2017. január 21-én. A város közelében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz balesetet szenvedett, majd kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek.
(MTI Fotó: Varga György)

Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást, amit halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított a veronai buszbalesettel összefüggésben. Részletek.

Megszólalt az új Index-vezérigazgató

Szombathy Pál szerint „rendkívül szerencsétlen, béna és széttartó” volt a kommunikáció Bodolai László igazgatósági elnök és a menesztett főszerkesztő, Dull Szabolcs között. Ha érdekel, veszélyben látja-e az Index függetlenségét az új vezérigazgató, ebből a cikkből megtudhatod.

Elárulták a magyar nyugdíjasok, mennyi pénz kell nekik a megélhetéshez

Több, mint amennyit az aktív háztartások elégségesnek tartanak.Részletek.

Milliárdokat vont el a kormány a magyar élsporttól

A koronavírus-világjárvány és annak gazdasági hatása nem hagyta érintetlenül a magyar sportot, így a tizenhat kiemelt olimpiai sportág 5,7 milliárdos elvonással kalkulálhat. A témáról bővebben itt írnak.

Kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat, a Pont Ott Parti elmarad

MTI/Balogh Zoltán

Csütörtök este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat, a felvételizők idén a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről. További részletek itt.

Amiben a MÁV oktatja Európát: az éjszakai vonatokban Magyarország messze a nyugatiak előtt jár

Béccsel holtversenyben Budapest az EU éjszakai vonat fővárosa, de hamarosan akár az osztrákokat is előzhetjük a MÁV tervei szerint.  A témáról bővebben itt olvashatsz.

Özönvízszerű esőzések jönnek

Észak-Olaszország felett pénteken egy mediterrán ciklon alakul ki, amely az Adriai-tenger irányából magas nedvességtartalmú levegőt hoz térségünkbe. Nagy csapadékkal járó zivatarok kialakulására kell felkészülnünk, ha érdekel, mikor zúdul a nyakunkba az özönvíz, a részletes előrejelzésből kiderül.

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.
 

Ez is érdekelhet

képcím

Vasárnap jön az óraátállítás: így változnak a menetrendek

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Korábban kezdi kézbesíteni a Magyar Posta a februári dupla...