Bevallotta az idős borsodi gyilkos: fahasábbal verte agyon párjat

Startlap - Startlap
A 83 éves elkövető alibije végig gyenge lábakon állt.

Borzalmas gyilkosság történt Mezőnyárádon – az áldozat férje ráadásul egy ellentmondásos történettel állt elő.

A 83 éves V. István saját bevallása szerint a gyilkosság napján a mezőkövesdi fürdőben töltötte a délutánt, majd késő este ért haza, és családi házuk kamrájában már holtan találta a feleségét – írta a Blikk

A szomszédokat kérte meg, hogy hívják a mentőket és a rendőröket. Utóbbiaknak egy zavaros történettel állt elő, amelyben még azt sem zárta ki, hogy párja öngyilkos lett. Persze hamar lebukott, mert szemtanúk igazolták, hogy nem lehetett az ominózus időpontban a fürdőben.

Később kiderült, hogy az idős elkövetőt felesége már hosszú évek óta terrorizálta. Hol a pénzét, hol a gyógyszerét vette el tőle, nem ritkán a szomszédok előtt veszekedve alázta meg a férfit.

Miután a rendőrök végül őrizetbe vették, a  bácsi mindent bevallott: a gyilkosságot megelőzően a nő kíméletlenül kezdte el szidni őt, majd családtagjait. Végül ez vezetett ahhoz, hogy egy hasábfával többször is fejbe verte.

Az idős elkövető jelenleg házi őrizetben várja ügye alakulását. Ügyvédje szerint korához képest jól van, de lelkileg megrázták a történtek, azóta képtelen megfelelően aludni.

Nyitókép: Thinkstock

 

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...