Beadta a válókeresetet Kiskeró – ’A fiam érdekében válunk’

Startlap - Startlap
A művész retteg, hogy jó apja lesz-e a gyereknek.

Beadta a válókeresetet az Operettszínház művésze, aki a Borsnak elárulta: valósággal retteg, hogy jó apja lesz-e a kis Ádámnak.

Decemberben derült ki, hogy Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari egy éve tartó kapcsolata véget ért. A színész azóta már be­adta a váló­keresetet is.

Kiskeró a Borsnak el­mondta, azért döntött így, mert nem akarta, hogy kisfia boldogtalanságban nőjön fel.

– Én azt szeretném, és az motivált leginkább a döntésemben, hogy Ádám mellett két boldog ember legyen. Még véletlenül sem szerettem volna olyan sorsra ítélni őt, hogy bár a szülei együtt vannak, boldogtalanok. Az ő szülei igenis legyenek egészséges, boldog emberek! – mondta a színész.

Kerényi Miklós Máté a lapnak úgy fogalmazott: bár szülőként állandó „rettegés az élete, hogy mindent jól csináljon”, mégis biztos benne, hogy a gyereknek és nekik, szülőknek is a válás a jobb megoldás.

Dancs Annamari nem kíván nyilatkozni a történtekről.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ez is érdekelhet

képcím

Tóth Gabi és Krausz Gábor hivatalosan is elváltak

képcím

Blikk: ezért csak most válik Varga Judit

képcím

Hvg.hu: jelek, hogy válik Mészáros Lőrinc lánya