Balerinacipőben is lekörözte társait Annamária a futóversenyen

Startlap - Startlap
A siker csak rajtunk múlik!

Nem feltétlenül a körülményeken múlik a siker, csakis rajtunk, bizonyította be a Kassa melletti Szepsiben élő Annamária.

Nyár elején rendeztek futóversenyt az iskolájában, melyen ő is indult. Míg a többiek speciális futócipőben és –dresszben álltak rajthoz, addig a helyi romatelepen élő kislány balerinacipőben – még zokni sem volt rajta – írta a Parameter.

Hihetetlen, de a 13 éves lány így is megnyerte a 750 méteres versenyt.

 

 

Takto dobehla Annamária do cieľa! Bolo to čosi neskutočné! Predbehla niektoré dievčatá aj o jedno kolo a bežala si pre…

Közzétette: Centrum voľného času CVrČek – 2018. augusztus 30., csütörtök

 

 

Története azóta bejárta a sajtót, többen is segíteni szerettek volna neki. Edző foglalkozik vele ezután és futócipőt is kapott egy névtelen felajánlótól. A szlovák köztársasági elnök is meglátogatta:

„Minden gyereknek esélyt kell kapnia. Nemrég bejárta Szlovákiát a roma kislányról, Annamáriáról készült fotó, aki balerinacipőben nyert futóversenyt. Ma az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen is találkozhattam vele. Nem kételkedem abban, hogy a gyerekek között sok felfedezetlen tehetség van, és örülök, hogy vannak emberek, akik megkeresik őket. Annamária a csodálatos győzelme után az atlétikai klub tagjává vált. Remélem, hogy sikeres lesz nemcsak a sportban, hanem az iskolában és főleg az életben is” – írta közösségi oldalán az államfő.

Annamáriát édesanyja egyedül neveli hat testvérével együtt, mindössze havi 230 euróból.

Ez is érdekelhet

képcím

Több mint félmilliárdot vittek el a hatos lottón ezekkel a...

képcím

Meghalt két futó a Félmaratonon

képcím

Készülj: útlezárások lesznek a hétvégi futóverseny miatt