Balázs Péter: A közönség minden műfajt szeret, kivéve az unalmasat

Startlap - Startlap
76 éves lett a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész, színházigazgató.

Budapesti színházi dinasztiában született 1943. március 5-én: apja Balázs János, a Magyar Rádió színész-rendezője, édesanyja Mednyánszky Henriett, az Operaház balerinája, aki húgával még a brit királyi család előtt is fellépett, nagynénje-keresztanyja Mednyánszky Ági színművésznő volt.

Építészmérnöknek készült, gitározni tanult, aztán – bár apja ellenezte – mégis a színészetet választotta. 1961-ben első nekifutásra felvették a Színművészeti Főiskolára, a Magyar Televízió kulturális produkcióival már főiskolásként kapcsolatba került. A diploma megszerzése után a veszprémi színház szerződtette, ahol négy évadot töltött el.

Várkonyi Zoltán 1970-ben hívta a budapesti Vígszínházba Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című drámájának főszerepére, és már a sikeres főpróba után szerződtette. Balázs Péter negyedszázadon át maradt a körúti teátrum tagja, ez idő alatt több mint 140 színdarabban, félezernél több film- és televíziós produkcióban működött közre. Zömmel karakterszerepeket játszott, de megformált nagyformátumú alakokat is, mint például Máté Józsefet Németh László Égető Eszter című regényének televíziós változatában. Ott volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című nagysikerű musical premierjén, színpadra lépett A padlás, a Kakukkfészek, a Játék a kastélyban, a Szent Johanna című darabokban. Önálló estjével évekig járta az országot, előbb Tahi Tóth Lászlóval, majd Schütz Ilával.

Noha volt Hamlet és III. Richárd is, népszerűségét elsősorban vígjátéki és kabarészerepeinek köszönheti. Alkata, jellegzetes hangja miatt szívesen hívták Vadnay László, Nóti Károly és mások bohózataiba, kabaréjeleneteibe, az ezekről készült tévéfelvételeket ma is gyakran vetítik. Ő volt a legendás rajzfilmfigura, a kétbalkezes Nagy ho-ho-ho horgász hangja, szinkronizálta Louis de Funes és Danny DeVito filmjeit, ő volt az Agatha Christie-krimik alapján készült Hercule Poirot-sorozatban a címszereplő magyar hangja.

Évtizedek óra rendez is, elsőként 1989-ben Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este című kétszemélyes darabját állította színre Eszenyi Enikővel és Kaszás Attilával. Ő rendezte a Bűvös szék című Karinthy-tévéfilmet, színházban a Hegedűs a háztetőn, a Csókos asszony, a Leányvásár, a Hyppolit a lakáj, a János vitéz, a Mirandolina című darabokat.

A Vígszínházból 1996-ban távozott, pályáját szabadúszóként kezdte újra. 2007-ben Szolnok polgármestere felkérte a teátrum vezetésére. A szolnoki képviselőtestület 2011 tavaszán egyhangú szavazással erősítette meg igazgatói tisztségében, majd 2015-ben újabb négy évre kapott megbízást. 2013-ban Eszenyi Enikő mellett megpályázta a Vígszínház igazgatói székét, de végül visszalépett.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka