Az X-Faktorban sem kérnek többet Michael Jacksonból

Startlap - Startlap
Legalábbis a brit verzió, ahonnan az újra fellángolt gyermekmolesztálási botrány miatt kitiltják a számait, amik korábban hangsúlyos szerepet kaptak a műsorban.

Miután megjelent az HBO Neverland elhagyása című dokumentumfilmje, amelyben Michael Jacksont Wade Robson és James Safechuck azzal vádolja Michael Jacksont, hogy kisfiú korukban molesztálta őket, egyre több helyen nyilvánítják nemkívánatosnak a pop királyának zenei hagyatékát, illetve személyét – írja a Metro.

Ebbe a sorba állt be a Simon Cowell vezette X-Faktor is, ahol korábban komoly szerepet kaptak Jackson dalai: több tematikus epizód is volt, mint például a Michael Jackson vs Queen est. Ezentúl azonban a showműsorból teljesen kitiltják a Jacko számait. Rajtuk kívül többek között a Louis Vuitton és számos rádióadó is nemet mond Michael Jacksonra.

Michael Jackson a tízéves Jimmy Safechuck társaságában egy turnén 1988-ban. (Fotó: Dave Hogan/Getty Images)

Jacksont egyébként rengeteg rajongója vette védelmébe a molesztálási botrány mostani kipattanása óta, továbbá unokaöccse, Taj is az érdekében nyilatkozik. Ő azt hangsúlyozza, hogy ezidáig Robson a karrierje jelentős részét az énekesre építette, akinek halála után A mentorom címmel érzelmes megemlékezést is írt. Szerinte a vádakat is csak haszonszerzés céljából találták ki.

Ez is érdekelhet

képcím

Így nézhetne ki ma az idős Lady Diana - bámulatos Instagram-fotók

képcím

Érdekes kijelentést tett Szijjártó: a hét hírei képekben

képcím

Felismered Magyarország legszebb vidékeit? Kvíz