Az megvan, hogy Vitray Tamás és Antal Imre együtt táncolt Gina Lollobrigidával? Nézd meg videón!

Startlap - Startlap
A Magyar Televízió szilveszteri adásainak egyik legkülönlegesebb pillanata volt ez. Bulvárösszefoglaló.

Az megvan, hogy Vitray Tamás és Antal Imre együtt táncolt Gina Lollobrigidával? Nézd meg videón!

A riporter kiváló angoltudásának köszönhette már az első tévés szereplését is, amire 1958. augusztus 5-én került sor. Ez az interjú igen emlékezetesre sikerült, ugyanis egy sámlira állt fel, hogy beszélgetni tudjon a két méter magas Rafer Johnson atlétával. Később is többször találkozott világsztárokkal, ezek közül az egyik legkülönlegesebb alkalom az volt, amikor 1972-en Antal Imrével közösen az MTV szilveszteri műsorában táncoltak Gina Lolobrigidával. Íme a felvétel és a további részletek.

Balsai Móni örökbefogadott egy kisbabát: itt az első közös fotó

A színésznő főleg hashtageket írt a fénykép mellé, de az ennyiből is kiderült, hogy a nyílt örökbefogadás mellett döntöttek párjával. A fotóért erre a linkre kell kattintani.

Rékasit újra műteni kell, de már nem bírja anyagilag: “Egy 80 éves, rokkant testben érzem magam”

A Barátok közt szereplője nem csak a fájdalmakat nem bírja, de már pénzügyileg sem engedhet meg magának egy ismételt operációt. Ebben az interjúban részletesen beszámol arról, mennyi segédeszközt, kezelést és munkát igényel, hogy egyáltalán képes legyen dolgozni, illetve a teste “működőképes legyen” 10 műtét után.

“Szépen alakul a közös életünk Vicával” – Stohl András és menyasszonya kapcsolata nagy lépést tette előre

Stohl András és Vica végleg elhagyták Budapestet, és már az esküvőre készülnek. A színművész a családja érdekében más változást is tervez az életében. 

Vajna Tímea meglátogatta Ryan O’Nealt: a lelki társának tartja a Love Story főszereplőjét

Ryan O’Neal és Ali MacGraw a Love Story promóciós fotóján. (Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Kicsit megütköztünk, amikor megláttuk, hogy Andy Vajna özvegye lelki társaként hivatkozott a 79 éves Ryan O’Neilra, akivel ezek szerint férje halála óta is ápolják a kapcsolatukat. Vajna Tímea közös fotót posztolt legutóbbi találkozásukról: íme.

Pintér Tibor egy tökhintóban utaztatta végig a Kertész utcában a szülinapos csaját, aztán énekeltetett neki egy kisebb tömeggel

Nem értjük, és ha Tenyáról van szó, már nem is akarjuk érteni, mindenesetre Pintér Tibor baromira meg akarhatta ünnepelni Illyés Jenifer születése napját, ugyanis egy tökhintóval és egy kórussal lepte meg, és a jelenetet nyilván az utca közepére rendezték. Erről van egy videó is, méghozzá itt.

Eugénia hercegnő saját műtéti hegével buzdít arra, hogy mindenki fogadja el a sebeit

Fotó: Alastair Grant – WPA Pool/Getty Images

Először is kezdjük azzal, ki Eugénia hercegnő: ő a Jeffrey Epstein szexuális zaklatási botrányába belekeveredett András yorki herceg, és felesége, Sára yorki hercegné második gyermeke, vagyis II. Erzsébet brit királynő és Fülöp edinburgh-i herceg unokája. A kétezres évek elején Eugénia hátába titán rudakat ültettek be, aminek a nyoma most is nagyon látványos. A gerincferdülés világnapja alkalmából ezt a heget mutatta meg, és egy üzenetet mellékelt a fotóhoz a sorstársai számára. Ha érdekel a bejegyzés, akkor kattints ide.

Hamarosan indul Rogán Cecília szépségversenye

A politikus férje farvizén felevező, valószínűtlen külső átváltozáson keresztülment Rogán Cili  szépségversenyével  kapcsolatos  friss hírekről itt írnak.

Az 53 éves Salma Hayek smink nélküli fotón mutatta meg, milyen gyönyörű

Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images)

A mexikói származású színésznő rendre bebizonyítja, hogy a szépség kortalan, és nem kell hozzá szép ruha vagy festék. Legújabb fotóját itt nézegetheted

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Egyetlen vendég volt csupán Vitray esküvőjén

képcím

Vajna Tímea újra férjhez ment

képcím

Lakatos Márk megüzente Novák Katalinnak, hogyan ne tűnjön...