Az ÁSZ-elnök megmagyarázta, hogy miért jó nekünk a túlóratörvény

Startlap - Startlap
Domokos László a további központosítások mellett is érvelt.

Újévi interjúban magyarázza Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, miért jó a túlóratörvény, és miért hihette néha azt a közvélemény, hogy a túlárazás korrupciót jelent – írja a Világgazdaságban megjelent beszélgetést szemlézve a hvg.hu.

A túlórakeret emelése a gazdaság kifehérítését szolgálja

„A túlórakeret emelésében az online pénztárgépekkel és az EKÁER-rel indult gazdaságfehérítés újabb, fontos eszközét látom” – nyilatkozta Domokos László a Világgazdaságnak. Az Állami Számvevőszék elnöke arról beszélt: „az a vállalkozó, aki jelentős megrendelést kapott, eddig is megoldotta, hogy a dolgozói elvégezzék a munkát, legfeljebb eddig csak zsebbe, feketén mentek ilyenkor a pluszmunkáért járó juttatások”. A túlóratörvény pedig legalizálja ezt a helyzetet – ez Domokos szerint legalább azt jelenti, hogy „most mindenki számára tisztább helyzet keletkezik”.

A tervezők nem vesznek tudomást a kivitelezési lehetőségekről

De beszélt az állami projektek túlárazásáról is – igaz, a kérdés arról szólt, hogy a Soroksár-Kelebia vasút fejlesztését a kormány nem vállalta, annyira drága lett volna. Domokos szerint a baj az volt korábban, hogy „sok esetben csak a politikai döntés született meg egy-egy nagy beruházásról, a szakmai előkészületek, a gazdaságossági-megvalósíthatósági vizsgálatok a háttérben maradtak, de arra is volt szép számmal példa, hogy a tervezők nem vettek tudomást a kivitelezési lehetőségekről”.

A megvalósításoknál így megugrottak a költségek akár 60-70 százalékkal is, és emiatt a közvélekedés általában rögtön korrupciót kiáltott.

Még több központosítást

Ráadásul az állam saját maga drágította meg a beruházásokat, hiszen az építőcégek az egyik beruházást hagyták ott egy másikért. De szerinte megvan a megoldás is: még nagyobb központosításra van szükség.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter arról, hogy kik jelentkeztek a pártjába

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Magyar Péter: Lévai Anikónak "méltatlanul alulértékelt a...