Alig négy éve adták át, máris életveszélyessé válhatott a mályinkai kilátó

Startlap - Startlap
A látványosság uniós pénzből épült.

“A kilátó használata műszaki állapota miatt szigorúan tilos, életveszélyes” – ez szerepel azon a laminált lapon, ami az Átlátszó oknyomozó portál egyik olvasójának fotóján látható, amit állítása szerint a Borsod megyei Mályinka kilátójáról készített. A falu határán épült Begyeleg kilátó négy éve készült el, uniós támogatásból.

A képet készítő olvasó azt mondja, már az átadáson is ott volt, és akkor is sejtette, hogy a nyolc méter magasságú torony nem foja sokáig bírni, mivel ránézésre gyenge minőségű, és nem is szárított faanyagból építették. A nedves tartalmú fa ugyanis, ha már megépítve szárítják, mindig könnyen meghasadhat. Repedések tényleg látszanak az általa küldött képen.

A 3,9 millió forintos uniós forrásból megvalósult beruházást a környékbeli Tardonára bejegyzett kivitelező Rezilenciaközpont Kft. alig négy éve fejezte be. A 2014 augusztusi ünnepélyes, falunapi átadáson a térség fideszes országgyűlési képviselője, a fideszes Demeter Ervin is megjelent.

A kivitelező egyébként, ami 2014-ben – vélhetően a kilátó uniós eredetű támogatásából – 3,5 millió forintos árbevételt ért el, azóta nem dúskál a megbízásokban: 2016-ban például egy forintot sem kerestek. A képet készítő olvasó szerint az építéshez használt faanyag és a munkaerő költsége legfeljebb a fele lehetett az uniós pénz összegének. A cég ügyvezetője azt mondta: nem tudnak a kilátó hibáiról és annak lezárásáról.

Ez is érdekelhet

képcím

Ördög Nóra sírva jelentette be, hogy költözik a kisbolt

képcím

Várhegy-kilátó épült a Börzsönyben - Fedezd fel Királyrét...

képcím

Stohl András ezt üzente Gáspár Evelinnek