Agyhártyagyulladással került kórházba Júlia, túlélte a nyugat-nílusi lázat, amelynek 4 halálos áldozata volt idén

Startlap - Startlap
Idén augusztus 23-ig 58 nyugat-nílusi lázas megbetegedést jelentettek, de a tisztifőorvos szerint hazánkban nincs járványveszély.

Az 51 éves Porga Júlia az egyike annak az 58 betegnek, aki megfertőződött a nyugat-nílusi lázzal.

Július végén kerültem kórházba agyhártyagyulladással, amelyet – mint később kiderült – a nyugat-nílusi láz okozott. Hajdúszoboszlón semmiféle tájékoztatás nem volt korábban a vírusról, holott nagy szükség lett volna rá, hiszen sokan azt sem tudják, hogy létezik

– fejtette ki a Blikknek az asszony, akinek bal szemét maradandóan károsította a betegség.

Magyarországon egyelőre nincs járványveszély a nyugat-nílusi láz miatt

A megbetegedések elsősorban a krónikus, már eleve legyengült állapotban lévő embereket érintik – közölte Kovács Attila, az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-vel.

A vírust fertőző madarak hozzák be, majd a szúnyogok terjesztik, az emberek is szúnyogcsípés által fertőződnek meg, emberről emberre nem terjed a betegség. A nyugat-nílusi láz ellen oltóanyag még nincs, a kísérleti vakcinák fejlesztés alatt állnak. Specifikus terápia sincs, csak tüneti kezelés alkalmazható. A legfontosabb intézkedés a betegséggel szemben a szúnyogok elleni védekezés.

 

 

A fertőzés 80 százalékában tünetmentesen zajlik, a többi esetben pedig 3-14 nap múlva jelentkezhetnek a jellemzően influenzaszerű tünetek. A betegség lefolyási ideje az esetek többségében csupán három nap, de súlyos esetekben, jellemzően a 60 év felettiek körében idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak: agyvelő- vagy agyhártyagyulladás alakulhat ki, amely fejfájással, zavartsággal, merevséggel, görcsökkel és mozgáskoordinációs zavarokkal jár.

A vírus már 50 éve van jelen hazánkban

És évente 10-40 fertőzést regisztrálnak a tisztifőorvos közlése szerint. Idén augusztus 23-ig 58 nyugat-nílusi lázas megbetegedést jelentettek, de most korábban kezdődött a vírus szezonja, ebben az évben a tavaszi időjárás is a szúnyogok szaporodásának kedvezett. Megjegyzendő, hogy az enyhe tünetekkel járó esetek többségét nem diagnosztizálják, így nem is jelentik be. 11 esetben kizárólag az enyhébb tünetek jelentkeztek, a többieknél azonban idegrendszeri tüneteket is tapasztaltak.

Eddig négy halálesetet hoztak összzefüggésbe a nyugat-nílusi lázzal, az elhunytak mind férfiak voltak, több krónikus alapbetegségben szenvedtek, hárman közülük 80 éven felüliek.

Ez is érdekelhet

képcím

Megindul a szúnyogírtás 260 magyar településen

képcím

Piros-fehér-zöldbe borult a Niagara-vízesés

képcím

Kormánytagok sora került karanténba egy kerti parti után