Áder János felkérte Orbánt a kormányalakításra

Startlap - Startlap
Orbán Viktor nagyon örült, hogy ötödjére is átvehette a megbízást, ugyanakkor a "veszélyek évtizedére" figyelmeztetett. Délelőtti hírösszefoglaló.

Áder János felkérte Orbánt a kormányalakításra

A köztársasági elnök péntek reggel a Sándor-palotában fogadta Orbán Viktort, és a találkozó után arról beszélt, sok tekintetben ez volt az első szabad választás Magyarországon. Orbán Viktor rendkívüli örömének adott hangot, és a kormányalakítással kapcsolatos kérdéseken túl arról nyilatkozott, hogy a “veszélyek évtizede” következik. Részletek.

Hadházy Ákos nem megy el a parlament alakuló ülésére, a Momentum viszont igen

A Momentum frakciójába készülő független országgyűlési képviselő szerint az elnökség rosszul döntött, a Momentum leteszi az esküt, de bojkottálni is fog. A párt csütörtök este közleményt adott ki. Hadházy Ákos bejelentéséről itt olvashatsz, erre a linkre kattintva pedig megtalálod a Momentum közleményét.

Gulyás Gergely szerint nincs akadálya a helyreállítási terv aláírásának, az Európai Bizottság szerint ez nem egészen így van

A csütörtöki Kormányinfón közölték, a kormány a jogállami eljárást elindító hivatalos értesítés áttanulmányozása után arra a következtetésre jutott, nincs akadálya a helyreállítási tervről szóló megállapodás aláírásának. Az Európai Bizottság szóvivője megszólalt. Részletek.

A NATO szerint évekig is elhúzódhat a háború, orosz rakéta repülhetett el egy atomerőmű felett

Chris McGrath/Getty Images

A NATO felkészült arra a eshetőségre, hogy az ukrajnai háború akár évekig is folytatódhat, az orosz hadseregnek komoly áldozatokba került a területszerzés Donbaszban, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vizsgálja az atomerőmű feletti rakétázásról szóló ukrán jelentést, kivonul Ukrajnából az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Ukrajnából, percek kérdése volt, hogy a háború első óráiban meggyilkolják Zelenszkijt és családját. Az orosz-ukrán háború történései percről percre.

Hvg.hu: Orbán lecserélheti a titkosszolgálatok vezetését, Rogán Antal és Pintér Sándor konfliktusa húzódhat a háttérben

Kormányzati körökben hónapok óta hallani a belügyminiszter és a kormányzati kommunikációért felelős miniszter konfliktusáról. A lap belügyes forrásokból szerzett értesülésekre hivatkozva arról ír, az Alkotmányvédelmi Hivatalt kivehetik Pintér Sándor alól, az Információs Hivatalt pedig Szijjártó Péter kezéből. Feltételezések szerint a két szervezet a Miniszterelnökség fennhatósága alá kerülhet, és még Rogán Antal is szerepet kaphat, aki egy ideje nagyon közel került a nemzetbiztonsághoz. Egy ilyen felállás esetén fennáll a veszélye annak, hogy a polgári titkosszolgálatok gyakorlatilag a közmédia sorsára jussanak. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Jó körülmények között élő, háromgyermekes apa a pécsi rendőr, aki bankot rabolt

K. Igor, akit a minap bilincsben vittek el otthonából, egy szép, kétszintes családi házban lakott Pécs kertvárosában ikergyermekeivel, fiával és feleségével. Ismerősei értetlenül állnak a történtek előtt. Bővebben.

Árstop: a SZÉP-kártyákra vonatkozó részt is meghosszabbították

Csütörtök este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben az árkorlátozás meghosszabbításáról. A szövegben a Széchenyi Pihenőkártyákkal kapcsolatban is intézkednek. További információkért katt ide.

NAV-os kormánytisztviselőket vádolnak korrupcióval

18 ember ellen emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az adóhatóság egyik végrehajtási ügyekkel foglalkozó osztályán történő sorozatos hivatali vesztegetések miatt. Az ügy főszereplője, aki letöltendő szabadságvesztést is kaphat, nem milliókért, hanem nagyobb értékű húskészítményekért vagy éppen vacsorameghívásokért vállalta, hogy besegít az ügyfeleknek. Az esetről itt írnak.

Koronavírus itthon: 12 beteg hunyt el

MTI/Vasvári Tamás

Megérkeztek a legfrissebb, hivatalos magyar járványügyi statisztikák az elhunytak, kórházi kezeltek, fertőzöttek és oltottak számának alakulásáról. Íme.

Csak átmeneti lesz a csapadékmentesség

Pénteken és szombaton napfényes, szép idő várható, amit legfeljebb záporok tarkíthatnak, vasárnap főként a déli tájakon az esernyőre is szükség lehet, majd a jövő héten megnő az esély az esőzésekre. A következő napok időjárás-előrejelzése itt nézegethető.

(Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ez is érdekelhet

képcím

Mire gondolt Gulyás Gergely? Rejtélyes üzenettel zárta a...

képcím

Gulyás Gergely: Ami most történik, ahhoz nincs közöm, de ha...

képcím

Magyar Péter: Brutális megszorításokra készültök - 5 pontban...