Áder János elmondta, mennyi vizet szabad öntözésre használni

Az államfő emlékeztetett a három ’vízdrámára’.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-21 10:50

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Elkerülhetetlennek tartja Áder János államfő az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának növelését, a tiszta vizet azonban csak olyan mértékben szabad kiemelni, amennyit a természet pótolni tud.

Az államfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számos nemzetközi példával mutatott rá a víz túlhasználatának veszélyeire, hangsúlyozva: csak fenntartható, ellenőrizhető módon történhet az öntözés. A talajvíz szintje Magyarországon is folyamatosan csökken, így nem mindegy, milyen mértékben vesszük ki a vizet – hangsúlyozta. 

Felidézte, ezért is küldte az Alkotmánybírósághoz azt a törvényt, amely engedély nélkül is lehetővé tette volna legfeljebb 80 méteres kutak fúrását.

Engedély nélkül ki ellenőrizhetné, hogy a fúrás valóban megáll-e 80 méternél, vagy egy kontármunka következtében már az ország számára stratégiai fontosságú, ma még tiszta ivóvízbázist szennyezzük-e? – tette fel a kérdést.

Beszámolt arról is, hogy a vízválság megelőzése lesz a jövő évi, budapesti víz világkonferencia témája. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ tanácsadó testülete – amelynek Áder János is tagja volt – három “vízdrámára” hívta fel a figyelmet: a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámájára. 

Ezek megelőzéséhez politikai szándékra, elhatározásra, szorgalomra és költségvetési forrásokra is szükség van – mondta. 
(MTI)

Mai nap hírei

Új luxusterepjáró születik a Dacia-Lada szövetségből

agroinform.hu9 órája

Vizsgálódik az Európai Bizottság, miután egy civil szervezet azért bukta a pályázatát, mert nem igazolta, kap-e támogatást külföldről

444.hu14 órája

Jelentős enyhülés kezdődik

koponyeg.hu14 órája

Bőven ezer alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon

demokrata.hu16 órája

Oroszország kimerült

agraragazat.hu16 órája

11 ország, ahol még mindig nincs koronavírus

napmintnap.com18 órája

Híres párok, akik között nagy a korkülönbség: de őket ez kicsit sem érdekli

joy.hu19 órája

Trump fia megkérte Elon Muskot, hogy dobjon össze egy közösségi oldalt

digitalhungary.hu19 órája