A világ egyik legmocskosabb iparágának csúnya kis titka: ezért égetnek el tonnányi ruhát a divatcégek

A Burberry szeptember elején jelentette be, hogy ezentúl nem fogják elégetni az el nem adott termékeket. A legtöbb ember számára ez egy apró kérdést vetett fel: szóval eddig elégették?? Igen, és nemcsak ők, hanem az ágazat többi szereplője is, luxusmárkák és a fast fashion üzletek egyaránt – írja az Index. A drága holmik gyártóinak egész más oka van rá, mint mondjuk a H&M-nek, de mindkettő igen szomorú képet fest arról az iparágrról, amiről már eddig is tudtuk, hogy a legszennyezőbbek egyike.

A Burberry közleménye szerint 2017-ben több mint 36 millió dollár, azaz körübelül 10 milliárd forint értékben semmisítették meg a termékeiket, a H&M pedig az elmúlt 5 évben 60 tonna ruhát pusztított el. De az el nem adott kiegészítők is a szemétdombra kerülnek, a Richemont cég, amely például a Cartier tulajdonosa, 2016 óta 563 millió dollárnyi órát és ékszert tüntetett el.

Kell a hely az újnak

A H&M és fast fashion társai azért zúzzák be az el nem adott ruhákat, hogy kitehessék az új kollekciókat. Ezeket a cégeket nem érdeklik az évszakok, az újabb és újabb ruhák szélsebesen cserélik egymást az üzletekben. Az új daraboknak kell a hely, és nem éri meg leértékelni a kevésbé kelendő régi árukat, amikor teljes áron is lehet árulni új dolgokat.

Ez a modell a fogyasztási szokásokat is erősen befolyásolta: az Egyesült Államokban pár éve még átlagosan évi 20 ruhadarabot vásároltak, míg jelenleg közel hetvenet. A ruhák újrahasznosítása egy elég nehezen járható út: a kevert alapanyagok visszaforgatása problémás, és a gombokat, cipzárokat, illetve egyéb kiegészítőket leszedegetni sem éri meg. És már annyi van belőlük, hogy adományként is többet ártanak, mint használnak: Kenya és Uganda például a helyi ruhaipar védelme érdekében megtiltotta a használt ruhák bevitelét.

A luxusmárkák számára létkérdés a megsemmisítés

Az olyan cégek, mint például a Chanel, egy 1200 dolláros ruhát 100 dolláros költségen gyártanak. Ahhoz az 1100 dollárhoz és a luxus illúziójához pedig jó nagy adag szemfényvesztésre van szükség. Ha a drága márkák nem tennék tönkre a felesleget, akkor nem lenne olyan exkluzív a termék, hiszen mások olcsóbban adnák el. Vagyis a fizikai termék megsemmisítésévvel megvédik a valódi értéket, a márka hírnevét, a szellemi befektetést.

És hogy pontosan mi történik ezekkel a ruhákkal?

Először is zöldnek álcázott égetés erőművekben. Egy svéd szénerőmű például azt tervezi, hogy a szén helyett teljesen átáll H&M-es ruhák elégetésére. Hát nem gyönyörű? Sajnos ez minden, csak nem környezetbarát. Egyrész olyan dolgot égetnek el, amihez már rengeteg energiát használtak fel, másrészt a poliészter hatalomátvétele okán a ruhák elégetése is nagyon környezetkárosító.

Ami nem füstként végzi, azt ugyanazokon a helyeken darabolják szét, ahol előállítják. Az egyik ilyen indiai üzemről készült dokumentumfilmben a dolgozók azon merengenek, hogy vajon miért dobnak ki az európaiak ennyi ruhát? Arra jutottak, hogy talán nálunk annyira drága a víz, hogy nem éri meg kimosni, hanem gazdaságosabb pár használat után kidobni őket. Ők nem tudják, hogy olyan darabokat aprítanak fel, amiket soha senki nem hordott.