A műkorcsolyázó idén aranyat akar, de tavaly egy tacskót vitt haza Phjongcshangból, a kutyahús piacról

Startlap - Startlap
Az olimpiai falu mellett virágzik a kutyahús-kereskedelem.

A kanadai műkorcsolyázó, Meagan Duhamel már tavaly megkapta a legkedvesebb ajándékát Dél-Koreából, egy kedves, picike, görbe lábú tacskót. Moo-tae a neve és nagyon rossz helyen született, a kutyahús-kereskedelem kellős közepén. De szerencséjére már egy éve Montreálban él a vegán sportolóval és férjével, idilli körülmények között. Általában gazdájával jógázik vagy a többi kutyával lóg a parkban. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy megcsinálta a szerencséjét.

Nem így a sorstársai, az az évi nagyjából 2 millió kutya, aki az ottani húsfarmokon nő fel. Az állatokat általában igen rossz körülmények között tartják, gyakran verik, jellemző a víz és élelem hiánya is. Innen az út a húspiacra vezet, levágják őket és valószínüleg leves formájában kerülnek az asztalra egy étteremben.

Bizonyos csoportok önkéntes kutyamentéssel foglalkoznak, Moo-tae is így menekült meg, a déli országrészben buddhisták egy kolostorba csempészték, majd a Free Korean Dogs csoport segítségével juttatták el Duhamelhez.

A koreai kutyahús fogyasztásnak több ezer éves múltja van, de mostanra már főleg az idősebb népesség folytatja a hagyományt. Ők úgy hiszik, ez erősíti a férfiasságukat. A fiatalok viszont általában ellenzik az ősi szokást, és a háztartásokban is egyre gyakrabban tartanak kutyát házikedvencként. Sőt, Moon Jae-in elnök tavalyi kampányának része volt egy menhelyi kutya befogadásáról szóló ígéret is. Betartotta, a négy éves keverék a Tory névre hallgat.

Fotó: Chung Sung-Jun/Getty Images

Az étteremtulajdonosoknak nincs kedvük változtatni a jól bevált menün csak az olimpiai falu miatt, hiába kapnának cserébe állami támogatást is. Egyszerűen nem éri meg a turistákra alapozni az üzletet, amikor törzsvendég van bőven, akik kifejezetten a kutyahúsért járnak hozzájuk.

Címlapkép: Chung Sung-Jun/Getty Images,

Forrás: cbsnews.com

Ez is érdekelhet

képcím

Dél-Koreában betiltották a kutyaevést

képcím

Rabok temetik tömegsírba New Yorkban a koronavírusos halottakat

képcím

A pusztító áradástól a kutyaevés elleni tüntetésig - ezek...